André Aciman: Harvard tér

Műfaj: regény
Eredeti cím: Harvard Square
Megjelenés éve: 2020
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 300
Értékelése Molyon: 79%

A ​Szólíts a neveden, a Találj rám!, a Nyolc fehér éjszaka világhírű amerikai írójának regénye egy egyiptomi zsidó fiú és egy szenvedélyes arab taxisofőr különleges kapcsolatáról szól – és arról, hogy kettejük barátsága hogyan változtatja meg a fiatalember életét.

1977 ősze van. Az USA-beli Cambridge hangulatos, zöldellő utcáin egy fiatal egyiptomi zsidó egyetemista az irodalom professzoraként képzeli el az életét, de mindennél jobban szeretne asszimilált amerikaivá válni. Napjait tizenhetedik századi olvasmányokkal bíbelődve tölti, ám amikor egy pimasz, karizmatikus arab taxisofőrrel hozza össze a sors, minden megváltozik.

A pattogó beszéde és fullánkos megjegyzései miatt Kalasnyikovnak (röviden Kalasnak) becézett taxisofőr mélységesen elítéli az amerikaiak megszállottságát a kommersz dolgok – a hatalmas tévékészülékek, az egyet-fizet-mindent-ehet büfék – iránt, miközben botrányos kijelentéseket tesz a szerelemről és a csábítás művészetéről. A diák nem tud ellenállni újdonsült barátja delejes vonzerejének, és hanyagolni kezdi a tanulmányait. Két élete van: egy a Harvard elvont világában, egy száműzetésben Kalassal Cambridge utcáin. Bárokat és a kávézókat látogatnak sorra a Harvard téren, szerelmi kapcsolataik intim pillanatairól számolnak be egymásnak, vitatkoznak az amerikai álomról, és meztelenül fürdenek a Walden-tóban. De közelednek a vizsgák, Kalast pedig kiutasítás fenyegeti. A diáknak meg kell hoznia élete legfontosabb döntését: ragaszkodik az álmához, és asszimilálódik az Újvilágba, vagy mindent kockára tesz, hogy megvédje barátját az Óvilágtól.

A Harvard tér szenvedélyes erotikával fűszerezett, igazi amerikai regény az identitásról és az ezt romboló törekvésekről, vágyakról. Napjaink egyik legkifinomultabb stílusú írója felejthetetlen, megható portrét fest egy mindenekfölötti barátságról.

"A rossz társaság is jobb, mint az egyedüllét, a vita jobb a csendnél, és valahányszor összetűzésbe keveredik valakivel, az őt szögesdrótként gúzsba kötő, tekervényesen torz élet is jobb a haldoklók szívmonitorának hosszan kitartott, sziszegő sípolásánál."

"...feltettem magamnak a kérdést, lehetséges-e otthon lenni valahol, ahova soha nem fogunk tartozni."

Értékelésem:
Le sem tudnám tagadni, hogy Aciman rajongó vagyok, és azt hiszem, írhatna ő bármilyen rossz könyvet, én még akkor is megtalálnám benne az isteníteni valót. Szóval most kicsit elfogult értékelés következik.

A Harvard tér ezúttal nem egy romantikus kapcsolatról szól, hanem két férfi barátságáról, akikben közös, hogy kilógnak az amerikai társadalomból. Az egyikük egy Alexandriából származó zsidó harvardi egyetemista, a másik pedig egy tunéziai arab taxisofőr. Ahhoz, hogy valaki a barátunk legyen, nincs szükség másra, mint meglátni benne a múltunk egy szeletét, a jelenbéli önmagunkat, vagy a jövőbeli ideálunkat. Sokszor ez a dolog nem is tudatos, nem tudjuk, miért vonzódik egymáshoz két látszólag teljesen más személyiség, de ha lecsupaszítjuk a lelkünket, megtisztítjuk a "maszlag"-tól, már érthetőbbé válhat a helyzet. Kalas pörgős személyiség, állandóan beszél, hihetetlenül elítéli és lenézi az amerikai társadalmat, melyben megbújik a kiutasítástól való félelem, hiszen nincs zöldkártyája. Emiatt mindent gyűlölettel fed el, ami közelebb vinné az Újvilághoz, mégis retteg attól, hogy visszakerüljön Tunéziába. Az egyetemista rendelkezik zöldkártyával, átkelt azon a szakadékon, ami Kalast elválasztja a szabadságtól. Ő visszafogottabb, bátortalanabb, egyáltalán nem harsány személyiség, inkább magában merengős, filozofikus elme. Tépelődik, hogy melyik énjét hagyja felülkerekedni: azt a fiút, aki az elit egyetem jól nevelt diákja, s később megbecsült amerikai állampolgára, vagy azt, amelyik hű a régi értékekhez, s szeretett barátjával egy hangulatos kávézó székeiről bírálnak mindent és mindenkit, a nőket, a társadalmat, a világot, de legfőképpen önmagukat. A főszereplő állandó harcban önmagával és Kalassal, hol imádja, keresi a társaságát, hol utálja és kerüli, s ez szoros összefüggésben áll azzal, éppen milyen jövő iránt áhítozik.

A könyv bemutatja nemcsak azt, hogy mennyi minden lehet egy barátság alapja, hanem azt is, hogy mekkora befolyással lehet az életünkre egy másik ember. Vannak találkozások, amik úgy tűnik, semmi extrát nem adnak, csak elsiklik egymás mellett két sors, de vannak olyanok is, amik megrengetik az ember egész világát. A két férfi kapcsolata is éppen ilyen, bár ezt utólag már jobban látni. Fontos elem, hogy az egész történet egy visszaemlékezés, a könyv hangulata sok helyen nosztalgikus, így az idő segít az emlékezőnek meglátni azokat a mozzanatokat, amik értékessé tették életének ezt a bizonyos szakaszát. Szerintem mindenki tudja, milyen az, amikor kicsit visszavágyódunk bizonyos helyzetekbe, életszakaszokba, szívesen beszélünk is róla, boldogan emlékezünk, de valójában újra ott lenni nem akarunk. Olyan is van, hogy egy másik emberben önmagunkat látjuk, és éppen ezért kötünk vele szoros barátságot, majd ahogy változunk és egyre inkább eltávolodunk attól az énünktől, már azt a barátot is kerüljük, bármennyire is szeretjük. Aciman ezt is leírja, méghozzá annyira jól, hogy szinte jobban átérzi és érti az ember, mint amikor vele történik meg. Ezért szeretek ennyire tőle olvasni, mert olyan érzelmeket kavar fel bennem, amiket már rég elfelejtettem, vagy még át sem éltem, de általa mégis valósnak érzem.

A Harvard tér nem keltett a lelkemben akkora katarzist, mint a Találj rám! vagy a Nyolc fehér éjszaka, de azért sikerült annyira megrendítenie, hogy a végére megint folytak a könnyeim. Imádom ezt a stílust, imádom Aciman szavait, és remélem még nagyon sokat fog írni, és nagyon sok könyvét lefordítják magyarra, mert szükségem van rá.

Értékelés: 5/4,5

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon. :)

Megjegyzések