Ocean Vuong: Röpke pillanat csak földi ragyogásunk

Műfaj: levélregény
Eredeti cím: On Earth We're Briefly Gorgeous
Megjelenés éve: 2020
Kiadó: Európa
Oldalszám: 368
Értékelése Molyon: 85%

Ocean Vuong könyve brutálisan őszinte, költői nyelven megírt vallomás a szerelemről, a családról, a bevándorlásról, a szegénységről és a szeretetről. A húszas éveiben járó fiú, Kiskutya, anyjának írott levelében meséli el családjuk történetét, amelynek gyökerei a háború sújtotta Vietnámtól az amerikai Hartford városáig nyúlnak.
A fiú alámerül anyja bombák szaggatta emlékképeibe, hogy elmesélje a háború okozta traumákat, a kivándorlás és az új otthon keresésének nehézségeit, valamint kettejük függőséggel és frusztrációkkal terhelt kapcsolatát. Mindeközben keresi azokat a szavakat is, amikkel őszintén megvallhatja a dohányföldeken dolgozó, drogfüggő fiúval, Trevorral való barátságát és vonzalmát. Vuong lenyűgöző sűrűséggel és megértéssel beszél a különböző világok határán lebegő emberekről, arról, hogyan élhetjük túl a való élet sivárságát, és arról, hogyan gyógyíthatjuk és menthetjük meg egymást anélkül, hogy elfelednénk, kik vagyunk.

"Mikor mondhatom ki a neved úgy, hogy csak a neved jelentse, és nem azt, amit magad mögött hagytál?"

"Ha úgy érzed, csapdába estél egy egyre sötétedő világban, jusson eszedbe, hogy a test belsejében mindig ilyen sötét volt. Ahol a szív, csakúgy, mint bármilyen törvény, csak az élő számára áll meg."

Értékelésem:
Ocean Voung művében ötvözi a háború keltette borzalmak utóhatásait, a családi traumák továbbadásának elkerülhetetlenségét, a több értelemben vett másságot, és a túlélés életté formálásának művészetét. 

Kiskutya édesanyjának írt szavain keresztül átélhetjük mindazt a borzalmat és szépséget, mindazt a fájdalmat és eufóriát, aminek a fiú részese volt. Az egész könyv keserédes érzést kelt, ahogy keverednek benne a múlt árnyékai a jelen fénysugaraival, a színtelen világ a színekkel, a megtörtént események a képzelet segítségével életre keltett valósággal, a halál az élettel. Vuong szavai a lélekbe hatolnak, szorosan megmarkolják azt, és addig szorítják, amíg fel nem kiáltunk, hogy elég, mert túl sok az érzelem, túl sok az emlék, túl sok az élet. 

Háborús menekült, bántalmazott feleség és gyermek, meleg fiú, ketrecében vergődő borjú, drogfüggő fiatal - minderről szó van, s elég nehezen tudjuk elképzelni, hogy a könyv a nyomasztó hangulaton kívül bármi mást is képes kiváltani az olvasóból. Pedig képes, mert Kiskutya mindent elmond a kegyetlen valóság adta szavakkal, ami mély nyomot hagyott benne, majd megmutatja azt, hogy milyen szépséget és reményt talált pont ezen húsbavágó sötétség közepette. Az élet olyan dolgairól mesél, azokat az érzelmeket írja le, amiket egy mindennapi, felhőtlen életet élő ember nem képes megtalálni. Nem egyszerűen emlékeket és életigazságokat ad át, hanem olyan töménytelen érzelemmenyiséget, melyről azt hisszük, az ablakpárkányon doboló csendes eső, ám valójában lelkünket feldúló tomboló vihar. Fegyverként szegezi felénk könyvét, melyben mondatai töltények, szavai becsapódó golyók. Magát az életet adja át a halál által, a tudatlanságot a tudás által, a szabadságot a korlátozottság által.

Nem tudtam elolvasni egyben a könyvet, időnként le kellett tennem, mert úgy túlcsordultam érzelemmel, hogy nem bírtam elviselni a folytatást. Várnom kellett, rágódni rajta, gondolkodni, feldolgozni, és aztán menni tovább, ahogy Kiskutya is tette. Számomra megrázó élmény volt, hiszen kevés történettől kaptam ennyi érzelmet, s főleg nem sok keltette bennem azt az érzést, hogy élek. Pont az ilyen könyveket imádom, még akkor is, ha összezavarnak, kiforgatnak önmagamból, darabokra szednek, mert fantasztikusak, elérnek valami mélyen gyökerező elemi dolgot az emberben, és egy időre 360 fokos fordulatot vesz az univerzum, s soha többé nem billen vissza teljesen a helyére - jó értelemben. Ha nem természetfeletti képesség, hogy valaki úgy tud írni, hogy ekkora energiát ad át, akkor nem tudom, mi az. 

Nem szoktam a saját értékelésem előtt kritikákat olvasni egyik olvasmányomról sem, de most muszáj volt, mert meg akartam tudni, más lelke is felrobbant-e. Így belefutottam egy olyan cikkbe, ahol szidták a könyvet, mivel többek között állítólag borzasztó a fordítása, szóval van, akinek egyáltalán nem jön be. Én úgy vagyok vele, hogy ha borzasztó, ha nem, nem érdekel, mert itt nem pusztán a szavak, hanem azok hatása a lényeges, az érzelmi kavalkád, ami átjön, és nekem mindegy, hogy vannak kisebb eltérések az eredeti és a magyar nyelvű mű között, ha egyszer így fejbevág. 

Így a végén ki szeretném jelenteni, hogy mások negatív vagy semleges olvasásélményéért semmilyen mértékben nem vállalok felelősséget, de annyit tudok, hogy lehetetlen átadni, milyen mélyen megérintett engem ez a mű, és nálam abszolút kedvenc lett. Ajánlani ezért mindenkinek ajánlom, s reménykedem abban, hogy más is átéli azt, aminek én csak töredékét tudtam a fentiekben leírni, mert ezen a szinten nekem már nincsenek szavaim. 

Értékelés: 5/5

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon. :) 

Megjegyzések