Műfaj: romantikus, thriller, novella
Megjelenés éve: 2020
Kiadó: Book Dreams
Oldalszám: 112
Értékelése Molyon: 85%
A tizenhetedik születésnapom nyarán változott meg az életem, amikor megöltem a szomszédban lakó fiút.
Elliotnak hívták és szerelmes voltam belé,
ő pedig viszontszeretett.
"Ez a világ kegyetlen, de nem kell, hogy megmentsenek. Megmentem saját magamat."
"Az emberi féltékenység igazán végtelen tud lenni."
Értékelésem:
Első novellám Lis Ohtears tollából, de biztosan nem az utolsó. Már többször is belefutottam az írónő műveibe, viszont eddig még nem alakult úgy, hogy olvastam is volna tőle. Nemrég ingyen be lehetett szerezni az ebookot a kiadó oldalán, így úgy döntöttem, itt az ideje tenni egy próbát, ha már így kínálkozik a lehetőség.
Emma egy átlagos, tizedik osztályos lány, és nem meglepő módon bolondul a suli népszerű srácáért, Elliotért. A fiú tipikus középiskolás álompasi, népszerű, minden lány álma, holdudvarából még a tanárok sem maradnak ki. A lány reménykedni sem mer abban, hogy a Elliot felfigyel rá, s valóban, nagyon sokáig még akkor sem észlelné Emma jelenlétét, ha az kán-kánt járna előtte egy szál semmiben. Egyik nap azonban valami megváltozik, s Emma azon kapja magát, hogy mindenki megtestesült álmával randizik, a rózsaszín köd miatt pedig nem esik nehezére figyelmen kívül hagynia a furcsaságokat, az ok nélküli hangulatváltozásokat, az érthetetlen szabályokat, amik a fiú életének részét képezik.
A történetben váltakozva láthatjuk a mai Emmát, aki egy tragédia utóhatásait próbálja feldolgozni, és a régi, naiv kislányt, aki elvakultan rajong Elliotért. A múltbeli lány elmeséli megismerkedésük folyamatát, felhívja a figyelmet az intő jelekre, rámutat azokra a pontokra, ahol egyértelműen valami nem stimmelt a fiúval való kapcsolatában, ám ő mégis könnyelműen elsiklott felettük. Szavai által átélhetjük, milyen az, amikor egy bizonyos személynek annyira a hatása alá kerülünk, hogy teljesen kifordulunk önmagunkból, félretesszük a többi kapcsolatunkat, és mindent megteszünk, hogy a másik is ugyanúgy odalegyen értünk, ahogy mi őérte. A múltbeli Emma nem túl felelősségteljes és okos, ám egy ennyi idős lánytól nehéz is lenne elvárni döntései alapos megfontolását, hiszen környezete részéről sincs esélye támogatást kapni. A jelenbeli lány már felnőttesebb, a történtek nyomok hagytak rajta, kapcsolataiban óvatosabb és tudatosabb. Ahogy a két idősík váltakozik, ahogy Emma vallomást tesz az eseményekről, egyre inkább sikerül a továbblépés felé tekintenie, és látja, mit és hol rontott el, és min kell változtatnia a jövőben. 
Nem az a kérdés, mi történt, hiszen az a fülszövegből világosan kiderül, mégsem unalmas a novella, mert nem tudjuk a miértet és a hogyant, s már csak emiatt is visz magával a történet. A másik dolog a lendületes és kifejező írásmód, ahogy Lis Ohtears papírra veti a valóságot. Ahogy azt ő is leírja, számtalan alkalommal lehetünk fültanúi megbotránkoztató pletykáknak, és hihetjük azt, hogy tudjuk, mennyi bennük az igazság, ám sosem gondolunk bele abba, hogy mi mit tennénk, ha ugyanez velünk is megtörténne. Könnyű mások felett ítélkezni a mi kis biztonságos buborékunkból, ugye?
Néhány dolog mégis zavaró lehet az olvasás folyamán, mégpedig az, hogy a jelen szemszögébe is elég gyakran bevág a múltidő, így az elején össze voltam zavarodva, hogy akkor mi is történik, hol is vagyunk most. Egy ideig idegesített az időnként helytelen központozás is, a tőmondatok egymásutánisága, de aztán a történet annyira beszippantott magával, hogy a felétől észre sem vettem a hibáit, ami egyébként kevésnek nevezhető, ha figyelembe vesszük, hogy egy fiatal magyar írónőről beszélünk, aki mögött még nincs annyi könyv, hogy egyből 100%-osat produkáljon (és akkor a korrekciót, szerkesztést, minden egyebet be kell vonni a képletbe, mert ezen is múlik sok dolog).
És hogy miért nem egy átlagos novelláról beszélhetünk, ami első hallásra nem nyújt semmi extrát, semmi pluszt? Azért, mert remekül összefoglalja, milyen a tinik élete, hogyan tekintenek a világra ennyi idősen, mi és miért fontos nekik, és hogy miért szorulnak támogatásra akkor is, amikor megingathatatlannak hiszik magukat. Könnyű érett emberként lenézően nyilatkozni azokról a lányokról, akik életre szóló hibát követnek el a középiskolában, és verni a mellkasunkat, hogy mi jobban csináltuk, túléltük, és nem lettünk áldozatok. Emma szavain keresztül viszont átkerülhetünk a másik oldalra is, de még így is ítéletmentesen, azok nyers valójában láthatjuk az emberek reakcióit bizonyos eseményekre. Gondolhatjuk azt, hogy ismerjük a padtársunkat, a legjobb barátunkat, a szomszédunkat, de a zárt ajtók mögött meglepő dolgok rejtőzhetnek.
A fentiek fényében minden középiskolásnak merem ajánlani az Eltaposott virágokat, mert ez az a korosztály, amelyik pillanatok alatt képes életre szólóan stigmatizálni a társait, anélkül, hogy több alapja lenne rá néhány elsuttogott szónál. Emellett persze mindenki más is olvashatja, akinek felkeltette az érdeklődését. Lis Ohtearsben kétségtelenül megvan a tehetség, hogy a későbbiekben kiemelkedő alkotásokkal ajándékozzon meg bennünket, s ez a novella ezen út bizalomgerjesztő kezdete. Még nem tökéletes, vannak hibái, de idővel biztosan ki fog bontakozni az, ami odabent rejtőzik.
Értékelés: 5/4
Megjegyzések
Megjegyzés küldése