Műfaj: thriller, regény
Eredeti cím: Une putain d'histoire
Megjelenés éve: 2016
Kiadó: GABO
Oldalszám: 472
Értékelése Molyon: 87%
Egy csendes-óceáni sziget Seattle közelében…
Kezdetben van a félelem.
A félelem attól, hogy megfulladok.
A félelem a többiektől, akik gyűlölnek, akik a bőrömet akarják.
Jobb, ha előre szólok: ez nem egy hétköznapi történet… Minden, csak az nem… Ez… ez egy nagyon durva történet…
Egy kőkemény thriller!
Bernard Minier 1960-ban született Béziers-ben, és Délnyugat-Franciaországban nőtt fel. Nyolcéves korában döntötte el, hogy író lesz, majd huszonnégy évesen Párizsba költözött, és a rock, a könyvek, az utazás bűvöletében eltelt dühöngő ifjúság évei után, 1984-ben a francia vámhivatalnál helyezkedett el…
A szürke köztisztviselő álruháját magára öltve hosszú-hosszú éveken át kettős életet élt: idejét, energiáját a hivatalnoki munka és az írás között osztotta meg, mígnem A fagy című művével elnyerte a 2011-es Cognaci Könyvfesztivál legjobb francia nyelvű krimijének járó díját. Azóta kizárólag az írásnak szenteli magát, és mára a francia bűnügyi irodalom megkerülhetetlen mesterévé vált. Könyveit tizennégy nyelvre fordították le.
"A vándorló kardszárnyú delfin a legkegyetlenebb tengeri emlős, a vándorló ember viszont – nemes egyszerűséggel – a leggyilkosabb emlős."
Értékelésem:
Mindig is lenyűgöztek azok az emberek, akik úgy képesek alakítani a szavak játékát, úgy írni valamiről nagy terjedelemben, hogy közben mégse mondjanak semmit. Minier - a szó szoros értelmében - nem a semmiről ír, hanem minden másról, csak nem arról, amiről kéne, és a rengeteg figyelemért kiáltó gyönyörű leírás mellett a cselekménynek igen nehéz dolga van, ha meg akarja mutatni magát.
Henry 16 éves, örökbefogadott gyermek, két anyjával él egy szigeten. Hétköznapi élete van: egy szorosan összetartó baráti társaság tagja, két éve barátnője van, iskolába jár, szereti a horrorfilmeket és a kardszárnyú delfineket. Naomi halálával viszont egy csapásra kifordul a világ a sarkaiból, s a kis csapat elhatározza, hogy utánajár, mi történt, ki ölte meg a barátjukat, és mi oka volt erre. Ahogy egyre mélyebbre ássák magukat a sziget lakóinak titkaiba, Henry ráébred, hogy nem mindenki az, akinek gondolta, s még a legegyszerűbb emberek sem rendelkeznek makulátlan élettel.
Nem olyan ember vagyok, aki az első 10 oldal után leteszi a könyvet, ha nem történik valami hihetetlenül izgalmas dolog, de a történet feléhez elérkezve már komolyan fontolgattam, hogy feladom, mert még takarítani is több kedvem volt, mint Minier sorait olvasni. Gyönyörű leírásokat kaptam a szigetről, az óceánról, a kardszárnyú delfinekről, s hol borzongtam a sötét hangvételtől, hol nosztalgikus érzés kerített hatalmába Henry múltjának megismerése közben. És ennyi. Amikor már a szereplők is érzik, hogy megőrülnek a szép körmondatokkal tarkított üresjáratoktól, valaki meghal, vagy veszélyre vállalkozik, vagy bekövetkezik egy szemszögváltás, de több nem történik. Ezzel szemben a könyv utolsó 100-150 oldala már tartogat meglepő izgalmakat, amik valóban nem szokványosak, s bár végig érezni, hogy valami nem stimmel a történetmesélés kapcsán, azért meg lehet döbbenni elég rendesen. Értem én, hogy az unalmasabb rész figyelemelterelés is egyben, de őszintén, az a sok szenvedés éppen csak megéri a könyv végéért. Érdekes alapötlet, kiváló megfogalmazás, de vontatott történetmesélés és kevés műfaji elem jellemzi a Durva egy történetet, ami mellesleg nem is olyan durva, mint amire a cím alapján számítana az olvasó.
Úgyhogy sajnálom, de engem ezzel a könyvével Minier nem vett meg, nem volt elég hozzá egy frappáns címválasztás és választékos megfogalmazás. Majd talán legközelebb.
Értékelés: 5/3
További bejegyzések, értékelések:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése