Cassia Leo: Fekete doboz

–
Műfaj: new adult
Eredeti cím: Black Box
Megjelenés éve: 2015
Kiadó: WOW
Oldalszám: 312
Értékelése Molyon: 85%

Magával ragadó történet, tele titkokkal, rejtélyekkel és meglepő fordulatokkal.
Főszereplői megállíthatatlanul sodródnak egymás felé:

Egy 19 éves lány, aki meghalni indul Los Angelesbe, mert úgy érzi, képtelen tovább megbirkózni a betegségével és a múlt tragikus árnyaival. A családja semmit nem sejt a tervéről.

Egy 21 éves fiú, aki sötét titkokat rejteget. A lelkét nyomasztó terhek mégis szelíddé, szeretettel telivé tették. Keserű gondolatait csodálatos dalokban fogalmazza meg.

A Fekete doboz, amely nemcsak egy különleges dal, hanem egy könyv címe is. Ráadásul tényleg létezik egy fekete doboz, de senki nem tudja, mi van benne, és hol van a kulcs, amelyik nyitja.

Bár nem sejtik, ők hárman nem először találkoznak, de most a sorsuk elkerülhetetlenül, véglegesen összefonódik. Újabb és újabb titkokra derül fény, s a múlt rejtélyei lassan átadják a helyüket az elfogadásnak, a megértésnek… és végül talán a szerelemnek.

"A legjobban attól félsz, hogy esetleg úgy éled le az életed hátralévő részét, hogy nem leszel felhőtlenül boldog, mert még azt sem tudod, mi az, ami boldoggá tehet. Attól félsz, hogy nem tudsz elég szenvedélyes vagy bátor lenni ahhoz, hogy élj."

"Ha nem mész el a végsőkig, mi értelme van bármit is csinálni? Mi értelme van kikelni az ágyból, ha nincs merszed elhagyni a házat? Mi értelme van felhívni valakit, ha nincs merszed randira hívni? Mi értelme van létezni, ha túl beszari vagy élni?"

Értékelésem:
A Fekete doboz egyszerre mesél kínzóan fájdalmas témákról, kemény erőszakról, az életről való lemondásról, valamint a szerelem sorsszerű kiteljesedéséről, minden sötétséget beragyogó erejéről. A két főszereplő nem kevés lélekromboló eseményen ment keresztül, többé-kevésbé mindketten össze vannak törve, mindketten boldogtalanok, céltalanok és elveszettek. Találkozásuk, a másik ember megismerése az egyetlen kapaszkodó, mely megmentheti őket a zuhanástól. Szemtanúi lehetünk, ahogy az élet egymás felé terelgeti őket, ahogy a körülmények furfangosan elérik, hogy részesei legyenek egy közös kalandnak, s mely kaland alatt nemcsak egymást ismerik meg jobban, de tudattalanul haladnak végzetük felé is.

Mikki egyből kiváltja Crushból a védelmezési ösztönt, hiszen a fiú már annyi mindenkit elveszített, aki fontos volt neki, hogy nem akarja mégegyszer átélni ezt az élményt. A lány pedig rá is szorul erre, hiszen eltökélte, hogy véget szeretne vetni az életének, ebben pedig nem állíthatja meg semmi. Képtelen szabadulni a múltjától, nem engedik a fejében újra és újra megjelenő képek, így inkább úgy dönt, elvágja az egészet, és otthagyja családját és legjobb barátnőjét, hogy L.A.-be menjen meghalni. Naivan azt gondolja, mostmár nem léphet közbe semmi – ahogy az eddig mindig történt –, de a rossz idő miatt törlik a járatát, amin Crush is utazna, így találkoznak a reptéren, s innentől már követik egymást az események, pörög a történetük, csakúgy, mint egy film.

A filmszerűség egyébként végig jellemző az egész könyv folyamán, ami megelőzi, hogy unalmas részletekkel és gyakori üresjáratokkal kelljen szembenéznünk, ugyanakkor nem esik abba a hibába, hogy pusztán a cselekményre koncentrál, hanem a lelki folyamatokból is mutat eleget. Mikki és Crush fájdalma kínzóan szívbemarkoló, egymás iránti szerelmük pedig intenzív és végzetes. Az írónőnek sikerült egészen szépen megragadni az érzelmi vonalat, hiánynak nyoma sincs, sőt, kicsit még sok is lett a mesébe illő romantikus nyáladzástól. Ilyen kemény témák mellett, amiket a könyv felsorakoztat, a szerelem könnyen kerül túl éles kontrasztba, és itt volt belőle bőven. Persze nem az a habos-babos fajta, „szőke herceg fehér lovon és boldogan amíg meg nem”, hiszen a lelki gyötrődéseket még így is lehetetlen eltörölni, de egy fokozattal túltolt lett az odaadás mértéke.

A másik dolog, ami szintén sok, az a drámai időzítés minden esetben, amikor valami rossznak kellett volna történnie, és mégsem történt. Minden tett és szó a helyén volt, pont ott, pont akkor, mintha előre megírt forgatókönyv szerint cselekedtek volna a szereplők. Ezzel önmagában semmi baj, legalább látszik, hogy jól át van gondolva és hatásosan ki van tálalva a történet, de az egész könyv folyamán, az első betűtől az utolsóig a Sors kapja a rivaldafényt. Vannak ilyen találkozások és ilyen emberek, akiket hihetetlen módon tud összekötni az élet, de ha ennyire hangsúlyba kerülnek a „véletlenek”, akkor valóban nem lehet elhinni, hogy ez így megtörténhet, hiteltelenné válik az egész.

Maga a történet rendkívül szép, romantikus, kicsit drámai, de közben rávilágít az élet sötét oldalára is, arra, hogy figyeljünk oda a másikra, próbáljuk meg elfogadni, és bár klisé, de hozzuk tudomására, hogy „Majd minden jobb lesz”, mert ez már egy lépés afelé, hogy tényleg így történjen. Megmutatja, hogy a szerelem vak, nem válogat, hanem olyan mértékben képes elfogadóvá tenni és kibontakoztatni a lelket, ahogy egyik másik érzelem sosem. A szív által felírt recept biztos, a tudósok pedig életük végéig kutathatnak, hogy előállítsanak egy azonos hatást kiváltó gyógyszert, mint amivel a mellkasunk bal oldalában lévő szerv képes szolgálni.

Vacilláltam a 3,5 és a 4 csillag között, mert az én ízlésemnek egy kicsit túl sok volt a sorsszerű elem és a romantikus ömlengés, főleg a sok sötét dolog mellett, ami még megjelent a könyvben. Ha csak egészen kicsit vett volna ezekből vissza az írónő, tökéletes lenne minden szava. Szerintem ennyit még egy könyvnél sem haboztam, de megkapja a 4 csillagot, mert Mikki nagyon a szívemhez nőtt, és ő megérdemel legalább ennyit.

Értékelés: 5/4

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon. :) 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése