Karen M. McManus: Lehull a lepel

–
Sorozat: Lehull a lepel (1.)
Műfaj: ifjúsági, thriller, krimi, romantikus, regény
Eredeti cím: One of Us Is Lying
Megjelenés éve: 2018
Kiadó: Maxim
Oldalszám: 382
Értékelése Molyon: 89%

Ebben ​a magával ragadó, lerakhatatlan történetben megtudhatjuk, mi történik akkor, amikor öt idegen együtt sétál be egy terembe, de csak négyen jönnek ki élve onnan. Figyelj nagyon, és talán sikerül megoldanod a rejtélyt. Hétfő délután a Bayview gimi öt diákja büntetését tölti egy osztályteremben. Bronwyn, az ész, a Yale-re készül, és soha nem szegi meg a szabályokat. Addy, a szépség, a tökéletes bálkirálynő megtestesítője. Nate, a bűnöző, most feltételes szabadlábon van dílerkedés miatt. Cooper, a sportoló, bajnok baseball játékos. És Simon, a különc, a Bayview gimi hírhedt pletykarovatának szerkesztője. Csakhogy Simon nem éli túl a büntetést. Mielőtt még kijöhetnének a teremből, Simon meghal. A nyomozók szándékosságot sejtenek a halál körül. Simon hétfőn halt meg, keddre viszont pletykaáradatot tervezett nyilvánosságra hozni legismertebb osztálytársairól. Ezzel pedig mind a négyüket a gyilkosság gyanúsítottaivá teszi. Vagy az is lehet, hogy mindannyian egy szabadon portyázó gyilkos bűnbakjai? Mert mindenkinek vannak titkai, nem igaz? De vajon milyen messzire mennél el, hogy ne lepleződj le?

"Nem tudom, miért olyan nehéz az embereknek beismerni, hogy időnként baromságot csinálnak, csak mert nem gondolják, hogy valaha is kiderül."

Értékelésem:
Logikusan felépített történet izgalmas alapötlettel, melyből akár pszichológiai kísérlet is válhatna. Egy tanár és öt diák tartózkodik egy teremben, akik közül az egyik nem éli túl a büntetésre kiszabott idő végét.

A haláleset már az első oldalakon ütős lökést biztosít az érzelmi hullámvasút javára. Megindul a száguldás az egek felé, elindul a történet, megismerjük a gyanúsítottakat, indítékaikat és gondolataikat. Kiderül, hogy Simont különösebben nem kedvelte senki sem, minden lében kanál pletykaoldala miatt, amin az iskola tanulóiról hintette el azok kisebb-nagyobb botlásait. Különc volt, nem illett egészen sehová, de szeretett volna valaki lenni, és sikeresen űzte az emberek gyarló tetteiből való profitálást. Persze mosta kezeit, hiszen nem ő követte el a szánalmasabbnál szánalmasabb cselekedeteket – nem, ő csak közhírré tette őket. Görbe tükörként funkcionált a tanulók számára, melybe ha belenéztek, saját bűneiket láthatták visszatükröződni.

A négy főszereplő váltott szemszömgből meséli el az eseményeket, latolgatva, vajon ki lehetett az, aki eltett egy diákot a színről, kinek állhatott leginkább érdekében kiiktatni a szüntelenül tevékenykedő pletykafészket. A válasz: mindenkinek. Na de ki menne el a végsőkig? Ki takargat akkora borzalmat, ami ha napvilágot látna, véget vetne a jövőt illető csodás terveinek? Az eminens, az élsportoló, a szépségkirálynő vagy a bünöző? Ki lenne képes végrehajtani egy tökéletes gyilkosságot?

A kezdeti lendület után, miután az eddig rejtegetett szennyes kis titkok napvilágra kerülnek, és tanúi lehetünk a média és az igazságszoltátás sodró hatásának, a képzeletbeli kocsi megáll a hullámvasút tetején, és jó ideig nem gördül tovább. Történnek dolgok, de nem egetrengetőek, így lassul a tempó. Valahol elérkezik egy álmosabb ütemű rész, ahol a fiatalok magánakcióba kezdenek, és megpróbálnak maguk végére járni a dolognak. Összefognak, tervezgetnek, bizonyítékokat gyűjtenek, besározódnak, és még egy románc is kibontakozik, viszont elmarad a paranoiát kiváltó félrevezetés, ahol mindenki mindenkire gyanakszik, és olvasóként mi sem tudjuk biztosan, hogy hányadán is állunk a szereplőkkel. Vannak gyenge kezdeményezések, odavetett fejezetvégi mondatok, hogy hú, akkor most kezdhetünk gyanakodni, de aztán elül az egész. És itt a bökkenő, merthogy emiatt a könyv vége, a gyilkos kiléte nem is olyan megdöbbentő, mint amennyire az akar lenni, és a csavarnak szánt események sem keltenek visszhangot. Teljesen logikus az egész, inkább dráma, mint thriller, melyben kiemelt szerepet kap az iskolai zaklatás, a közösségen belüli ármánykodás kártékony hatása, az ítélkezés, a szerelmi viszályok és a média. Ha viszont innen nézzük, és nem a gyilkosságot, hanem az utóbbiakat helyezzük a mű középpontjába, azzal szembesülhetünk hogy ez a könyv egy nagyon jól megírt figyelemfelkeltő regény, ahol az érdekes téma becsalogatja az embert, a tartalom pedig rabul ejti. Ki akarna egy újabb tucatkönyvet olvasni arról, hogy mennyire káros az internet, a pletyka, hogy mekkora hatást gyakorol a média a társadalomra? Nem sokan, mert ilyenből már ezer van. De ki ne akarna egy jó kis thrillert kézbe venni, ahol szintén megvan mindez, viszont bújtatott formában és tökéletes érzékenységgel átvezetve a figyelmet, áthelyezve a hangsúlyt arra, hogy valójában mennyire fontosak is mindezek a dolgok? Mielőtt még észbe kapnánk, már láthatjuk is, hogy akaratlanul is mennyire gonoszak tudunk lenni másokkal, milyen károkat okozhatunk el – és beszólásainkkal, meggondolatlan tetteinkkel. Azt, hogy ki az áldozat és ki a hős, nem maga a személy dönti el, mégcsak nem is a tett, hanem a társadalom. Annyi gyönyörűen elrejtett és mégis oly nyilvánvaló üzenetet hordoz magában ez párszáz oldal, remek írásmódban kivitelezve, hogy egy napon át lehetne sorolni és boncolgatni.

Nyugalom, a kissé hosszadalmas várakozás után továbbvisz a hullámvasút, senki nem marad odafent segítségért kiáltozva. A könyv vége az elejéhez hasonlóan sodró lendületű, oldalról oldalra haladva adja meg a várt beteljesülést, és rántja le a leplet a végső titokról: a gyilkos kilétéről – mely, mint említettem, nem olyan meglepő és arculcsapó, de így lehetősége van térhez jutni a másodlagos vagy elsődleges (attól függ, honnan nézzük) mondanivalónak is. Az írónő képes fenntartani az egyensúlyt a krimi vonala és a figyelemfelkető tartalom között, így egyik kárára sem billen el a mérleg. Nagyon szépen összefonódnak és kiegészítik egymást, mindkét résznek jut idő megmutatkozni, háttérbe húzódni, és aztán megint megjelenni. Ez pedig nem kis teljesítmény, valljuk be.

Főleg azért olvastam el a könyvet, mert a hír, miszerint sorozatot készítenek belőle, engem sem került el, és szeretem a fejemben látni a történteket, mielőtt ténylegesen megnézném. Sorozat formájában a 13 okom volthoz hasonlatosnak tudom majd elképzelni, még akkor is, ha más az alap, mert ugyanúgy koncentrál az iskolai közösségek életére, és a szereplők szintén passzív áldozatai a médiafelhajtásnak. A krimi/thriller részt véleményem szerint a képrenyőn jobban ki lehet majd hangsúlyozni úgy, hogy ott se szenvedjen kárt a mögöttes tartalom. Nem lepne meg, ha azok, akik az előbbi sorozatot kedvelték, a Lehull a lepel lelkes rajongói táborát is gyarapítanák.

Értékelés: 5/4,5

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon. :) 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése