Leiner Laura: Emlékezz rám

–

Sorozat: Iskolák versenye (3.)
Műfaj: ifjúsági, regény
Megjelenés éve: 2019
Kiadó: L&L
Oldalszám: 460
Értékelése Molyon: 86%

Semmi kétség, az Iskolák Országos Versenye tizenegy napja több eseményt tartogatott eddig Újvári Hanna számára, mint az azt megelőző egy teljes év. Az édesanyja halála után zárkózottá és közönyössé vált lány kezdeti idegenkedése idővel semmivé vált, és a piros csapat teljes értékű tagjaként minden tehetségét és tudását arra használja, hogy elnyerje a Szirtes Gimnázium számára az áhított kupát. A győzelemig azonban hosszú még az út, és Szirtes-csapat tagjai hamar megtanulják, hogy ezen a vetélkedőn sem a feladatok, sem a versenyzők nem olyanok, mint amilyennek első pillantásra látszanak. Az élménytábor árnyas fái alatt könnyen válhat barátból ellenség, kellemetlen ismerősből hasznos szövetséges, tartósnak hitt kapcsolatból futó ismeretség…
Az Emlékezz rám az Iskolák versenye-trilógia harmadik része.


"– Na jó, ez itt egy fül rajza. Ha holnap keresnünk kell egy fület, én hazamegyek innen – jelentette ki elborzadva.
– Mutasd… – húzta kissé maga felé Zsombi a térképet, hogy tüzetesebben megnézhesse. – Jó, ez tényleg fülnek tűnik.
– Öcsém, ugye nem emberi? – hőkölt hátra Lóri.
– Hát, csak nem. Ez egy iskolai verseny, nem gyűjthetünk levágott füleket – röhögte el magát Bernadett kínjában."



Értékelésem: 
Rendkívül izgalmas kalandot kínál ez a könyv, részletesen, átérzéssel ábrázolva a táborozás és a versenyzés élményét is. A fiatalokkal együtt az iskolapadból kikerült korosztályt is megszólítja a nosztalgikus hangulat ígéretével.

Mind a három könyvben kidolgozott és remekül felépített a cselekmény, nem kevés agymunka kell egy ilyen eseményt fejben megszervezni és úgy mozgatni a játékosokat, hogy az izgalom se maradjon ki. Ez a vonal zseniális, mindegyik feladat, amin a szereplők végigmennek meglepő fordulatokat tartalmaz, annak ellenére, hogy a karakterek jellemeiből következtetve néhány dolog mégis kiszámítható. Mind a három könyvet, köztük ezt is izgalomban olvastam végig, miközben a precíz leírásoknak köszönhetően tökéletesen megjelenedett előttem a verseny helyszíne, ami engem is épp olyan nehezen eresztett el, ahogy az iskolák csapatait.

Laura találóan meg tudta ragadni azokat a kis pillanatokat, amik közvetítik a táborozás élményét, a versenyzéssel járó feszültséget, a döntési helyzeteket és a kapcsolatok alakulásának dinamikáját is. Szépen volt ábrázolva a barátságok és a szerelem szövődése is. Különösen örültem, hogy az utóbbi javára nem billent el a mérleg, nem egy nyálas tábori szerelem szövődött a dologból, amiben a főszereplő lány siránkozik a pasi után, akit alig ismer, és úgy érzi, összetörik a szíve, ha nem költözhet most azonnal hozzá és lehet a felesége. Ha már erről van szó, Kornél végre normális fiú karakter volt, nem tudok belekötni, tehát ez már jó pont.

Az izgalom, a folyamatos drukk vitt végig a könyvön, és mindezek miatt szinte nagyon élveztem az egészet, tekintettel arra is, hogy Laura egy olyan író, akinek van stílusa, és még rendesen össze is tudja rakni a mondatokat. Ez a hazai ifjúsági/szórakoztató irodalom kategóriában elenyészően ritka, ha állatfaj lenne, a veszélyzetett kategóriába kellene sorolni. A párbeszédekbe csempészett humor szórakoztató, megmosolyogtatja az embert, néha még hangos nevetésre is készteti.

Na ennyit a jogos fényezésből, most jöjjön az, ami számomra rontott az eddigi pozítivumokon. Merthogy volt ilyen dolog, nem is kevés, ami miatt a közelébe kerültem annak, hogy az írónő újabban megjelenő köteteit esetleg hanyagoljam. Ehhez is kellett idő, mire rászántam magam, és nem azért, mert az első két rész nem tetszett, hanem mert pont attól tartottam, ami most következik:

Ott van Hanna, akiből ha kivonjuk a gyászát, megkapjuk Renit (SZJG), ez pedig borzasztóan idegesített, mert a két lány nagyon hasonlít egymásra ezt leszámítva. Sőt, a főszereplő karaketerek valahogy mindig nyomira sikerednek Lauránál, nem tudom, miért, de valamivel, amivel érdekessé akarja őket varázsolni, egyben félre is csúsznak. Egy idő után nem tudom ezt figyelmen kívül hagyni, nem lehet, mert olyan mintha egy ember életét olvasnám különböző dimenziókban. Talán az azonos narrációs stílus kelti ezt az érzetet, az, hogy az elbeszélők kifejezésmódjai egysíkúak a könyvekben.

Ha Hannához hozzáadjuk a gyászát, az még siralmasabb. A gyászfeldolgozás mindenkinél eltérő időtartamot ölel fel és más módszereket, de Hanna esete már nagyon elborult. Amint egyedül marad 2 perc erejéig, már visszarántják a múltban történt események és a korábbi viselkedése miatt érzett bűntudata. Valakinek komolyan beszélnie kéne vele, nem csak egyszer, hanem többször is.
Először is, mivel ő elhibázta korábban az életét, és a virtuális világ miatt keveset törődött a szeretteivel, az anyukája betegségével teljesen átfordul, és ha valakit meglát, hogy nyomja a mobilját vagy csak meghallja, hogy a témáról beszél, már magában replikázik és ítélkezik. Feltételezi, hogy mindenki függő, mindenki az instát nyomja meg a snapchatet, miközben az esetek nagy részében pusztán találgat. Ő talán nyem nyomja a mobilját sudokuzva? Honnan tudja, mire használja a telefonját a másik? Egyszer-kétszer ez a felfogás még rendben lenne, mert helyt lehet adni a véleményének, de a könyv harmada ebben a részben is ezt teszi ki. Másik harmada a merengés a múlton, a szüntelen depizés, és csak a maradék részt tölti ki a verseny. A két téma bevonásával nem lenne baj, de a három könyvön keresztül mindegyikben ezeket tolja az olvasó képe elé, és így a végére már túlcsordulnak a kritizáló és negatív gondolatok. Lehet sajnálni a lányt, hogy elveszítette az anyukáját, le lehet írni, mit érez, de ahol oldalakon keresztül megy a sötétségbe való süllyedés, ott elég lett volna egy-két utalás. Az online élettel kapcsolatban is ez a helyzet, nem mellesleg ezt a témát tekintve Hanna ellentmondásos is: mert amikor csak lehet, ő is a neten történő dolgokat lesi és folyamatosan azon pörög, hogy más is mennyit posztol és kommentel. Mindezek tekintetében a jellemfejlődés nagyon apró felcsillanásától részben meg tudtam bocsátani Hannának, de sajnos nem felejtettem el neki, mennyit kellett küzdenem a könyv első felével miatta.

Hannán kívül még Lórival volt gondom, és úgy egészében tekintve az összes buta szereplővel. Vannak kicsit viccesebb, kelekótya emberek, akikkel változatosságot és jókedvet lehet csempészni az eseményekbe, de a srác ebben a részben úgy viselkedett, mint egy 10 éves. És sokszor sajnos nem csak ő. Ennyire azért nem kell eltúlozni a jellemvonásokat, mert átfordulnak karikatúrába, kifigurázásba. Az elején még izgalmas volt megismerni a sokféle színes egyéniséget, de rövidesen kiszámíthatóvá és unalmassá váltak, helyenként kegyetlenné. Nemcsak Mátéra gondolok, hanem a verseny szervezőire is, mert közöttük sem volt senki, aki érzelmeket mutatott volna. Bár ez egy komoly verseny, azért nem robotok a feladatok irányítói sem. (A ritkán megjelenő mosolyok meg nevetések nem voltak elegendőek.) Emiatt nemcsak a középiskolások korosztálya volt elbutítva, de a felnőtteké is.

Mindent egyben összegezve, ha most lennék középiskolás, és nem olvastam volna még hasonló könyvet, le lennék hidalva tőle, ahogy abban a korban a Szent Johanna Gimitől is el voltam ájulva. Ha lenne gyerekem, és meg akarnám vele szerettetni az olvasást, minden teketória nélkül a kezébe nyomnám a sorozatot. Kicsit idősebben viszont csak egyszer olvasós szórakoztató könyv, amiben nem lehet elsiklani a zavaró dolgok mellett. A cselekmény bár izgalmas és az ötletek nagyon kreatívak, a szereplők idegesítőek, és a történetbe szőtt komolyabb témák nincsenek egyensúlyban a könnyedebb részekkel.


Értékelés: 5/3,5

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon. :) 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése