Michael Cunningham: Mire leszáll az éj

Műfaj: regény
Eredeti cím: By Nightfall
Megjelenés éve: 2017
Kiadó: Jaffa
Oldalszám: 336
Értékelése Molyon: 79%

Peter ​és Rebecca Harris középkorú New York-i házaspár, akik látszólag mindent elértek az életben, amit csak el lehet érni. Szakmai karrierjük csúcsán vannak – Peter műkereskedő, Rebecca egy képzőművészeti magazin szerkesztője –, szeretik a hivatásukat, amely érdekesebbnél érdekesebb emberekkel hozza össze őket. Partiról partira, verniszázsról verniszázsra járnak, egy hatalmas, fényűző loftban laknak Manhattanben. Bostonban élő lányuk éppen egyetemre készül. Minden okuk megvan hát az elégedettségre és a boldogságra.

Ám egy napon megérkezik Rebecca öccse, Ethan. Az egykor drogfüggő, de elragadóan jóképű és tehetséges fiatalember szépségével és zabolázhatatlan szabadságvágyával ellenállhatatlan hatást gyakorol Peterre, aki egyszeriben kételkedni kezd az általa képviselt művészekben és a művészetben általában, a saját karrierjében, a házasságában – egész addigi világában, amelyet olyan gondosan épített fel magának, s amelyen most egyre nagyobb repedések tátonganak.

A Mire leszáll az éj Az órákhoz hasonlóan páratlan érzékenységgel és érzékletességgel ábrázolja modern világunkat, felgyorsult életünket a kiüresedő párkapcsolatokkal, az egyszerre felszabadító és romboló vággyal, a fenyegető öregedéssel, a talmi művészetekkel.

"Én nem akarok semmittenni. De úgy tűnik, bennem nincs meg valami olyan képesség, ami más emberekben igen. Valami, ami megmondja nekik, hogy ezt vagy azt csinálják. Hogy menjenek orvosi egyetemre, vagy csatlakozzanak az Üdvhadsereghez, vagy tanítsanak angolt. Számomra mindegyik egyformán tökéletesen indokolhatónak tűnik. És egyikbe sem tudom beleképzelni magam."

Értékelésem:
Az egész mű a főszereplő személyiségében képeződik le, ami igaz a férfira, az igaz erre a könyvre is. „Ő a szépség szolgája, nem pedig maga a szépség, ez Balu szerepe,…”

Peter a művészet megszállottja, látja a dolgokban rejlő szépséget és életet, de csak akkor tartja valamire, ha mások szerint is művészi az adott dolog, elsősorban pedig eladható. Nem a művészetet igyekszik megtalálni, hanem a művészet hasznát, mások tehetsége által kíván valaki lenni, amely tehetség az adott társadalom, kor és divat elismeréséből fakad, nem az örökérvényűségéből. Majd' egy életen át a felszínt kapargatja, de eközben szinte titokban vágyik megtalálni az igazi mélységet, amit kevesen, ugyanakkor sokan megpillanthatnak, és bár képes erre, nem tudja teljes valójában értékelni, csupán mások szűrőjén keresztül. Mindenre így tekint: a műtárgyakra, az emberekre, az életre, és közben tudja, hogy valami kisiklik a kezei közül. Legbelül közben elismeri, hogy az élet a halandóságban, a halhatatlanság a múlandóságban, az igazi szépség pedig a megragadhatatlan pillanatokban rejlik, és nem azokban, amiket tárgyiasítani lehet. Ahhoz, hogy ezt el is fogadja, valaminek meg kell mozdulnia benne, és ezt a valamit Balu indítja el, aki nem más, mint Peter szemében maga a művészet, a szépség, a fiatalság, az élet megtestesülése – minden, ami után ő is vágyakozik, és ami lenni akar. Fájdalmas hirtelenséggel lobban fel a szerelme, de ahogy az is ki is van mondva: Balu Peter szépség utáni rajongásanak újabb tárgya. Ez a két férfi egy érme két külön oldala akiknek sorsa összeköttetett: összekapcsolódnak ezen érme által. Találkozásuk kimenetele ennek fényében nem is lehet más, mint ami, szükségszerű és fanyar.

Szép leíró részek kísérik a lapos történetet, és próbálnak átadni egy hangulatot, egy életérzést, sok esetben teljesen oda nem illően, akár azok a műtárgyak, amik a kiállítóteremben jól festenek, de egy tehetős ember által (trófeákkal) berendezett szobában már nem. Néhol egész kifejezően és ritkán, kevesek által érzékelt szemszögből tudja megragadni az élet gyönyörűségét – mindazokat a dolgokat, amik egyszerűségükkel varázsolják különlegessé a hétköznapiságot, de a kívánt hatás ritkán teljesül be, hiányzik a pezsgés. Egy lassan hömpölygő gondolatfolyam az egész mű, amely folyamatosan a beteljesedés felé árad, és csak az utolsó oldalon ér célba – vagy inkább azután.

A történet ¾-éig nem történik semmi, és amikor igen, akkor érezni, hogy ez elsöprő akar lenni, annak kellene lennie, de mégsem az. Kedvelem az olyan könyveket, amik elgondolkodtatnak, amelyekben nincs minden kimondva, mert a szavak csak közvetetten, ám annál mélyebben érik el hatásukat a lélekben. Ez a könyv ilyen szeretett volna lenni, de nem sikerült. Nem rossz, elég jó, de nem több önmagánál – csakúgy, mint Peter élete és sorsa.

Valahol úgy érzem, ez volt a szerző célja: írni egy olyan történetet, amely a főszereplő életének pontos leképezése (vagy fordítva: a főszereplő a történet megtestesítője). Mert tényleg, teljes mértékben az. Ez valójában zseniális húzás lenne, de nem sikerült kivitelezni. Mint az a kép, amit véletlenül kiszakítanak és Peter lefejti róla a papírt: egy titokzatos csomagolóanyag mögé rejtett briliánsnak szánt másodosztályú műalkotás. Azt hiszem ez a hiba a dologban, az írói stílust kontrasztba kellett volna állítani a férfi lényével a párhuzam helyett. Így sajnos kevéssé élvezhető, sok helyen unalmas történet született, amit a sok gyönyörű kifejezés sem volt képes megmenteni. Persze az is lehet, hogy túl sokat akarok belelátni, és valójában egy középszerű mű, ami véletlenül sikeredett olyanra, mintha

Értékelés: 5/3,5

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon. :) 

Megjegyzések