Műfaj: ifjúsági regény
Eredeti cím: Forgive Me, Leonard Peacock
Megjelenés éve: 2014
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 268
Értékelés Molyon: 89%
Valami olyat kell véghezvinni, ami egyszer és mindenkorra beleég a szürke átlagemberek agyába. Valami olyat, ami számít.
Hogyan töltenéd a születésnapodat, ha tudnád, hogy az utolsó?
A tizennyolc éves Leonard Peacock pontosan megtervezte az övét: búcsúzkodni fog.
Nem az anyjától, aki másik városba költözött és magára hagyta minden problémájával. Nem is az egykori legjobb barátjától, aki elviselhetetlenül nagy fájdalmat okozott neki. Csak négy barátjától: a Humphrey Bogart-rajongó szomszédtól, egy fiatal hegedűvirtuóztól, egy lelkész lányától és egy tanárától.
Miközben az idő fogy és az igazság pillanata vészesen közelít, sorra fény derül Leonard titkaira.
Talán egy nap elhiszi, hogy nem baj, ha valaki másmilyen, mint a többiek.
Sőt, néha még jó is.
"Az az elméletem, hogy ahogy öregszünk, elveszítjük abbéli képességünket, hogy boldogok legyünk."
Értékelésem:
Ez a könyv azt hiszem sok ember lelkét elég mélyen tudja tükrözni. Matthew Quick nagyon jól meg tudta ragadni, mi zajlik le valaki lelkében, ha úgy érzi, hogy kilóg a sorból (de ennek mégis örül, mert nem akar olyan lenni, mint mások – mások viszont nem igazán örülnek), hogy egyedül van, hogy a jövő sötét és boldogtalan, és ráadásul még el is feledkeznek arról a szerettei, hogy melyik napon jött a világra. Ki ne gondolná úgy, hogy tökre értelmetlen az élet, ha ezek a feltételek?
Nagyon tetszett az, hogy – főleg a mű elején – sok volt a lábjegyzet, bár bevallom, nehéz volt megszokni. De miután alkalmazkodtam hozzá, rájöttem, hogy nagyon is visszaadja a sok kavargó gondolatot az ember fejében, valamint mintha sok kis történet lett volna egy nagy történet mögött, és örültem, hogy Leonard ilyen közlékeny. Emellett mintha kicsit húzni is akarta volna az időt – volt egy célja, de a lábjegyzetekkel bennem olyan érzést keltett, hogy időben kitolja ezt a célt, halogatja, hogy amíg a lábjegyzetet olvasom, addig végülis nem magát a fő cselekményt olvasom, és neki jut egy kis szusszanyásni idő.
A sok jobbra-balra tolt mondat vagy szó pedig pontosan átadta azt az érzelmi töltetet, amit Leonard érzett. Szóval ez a stílus nekem nagyon bejött, egyedi, kifejező és megragadó.
Sok hasonló témájú könyvvel szemben, úgy éreztem, hogy Leonard tényleg, de tényleg ad még esélyt a dolgoknak, az embereknek, nem úgy, mint például a 13 okom voltban. Sokkal pozitívabb volt maga a karakter (pl. a jövöből jött levelekben is látszik), és így komolyabban tudtam venni az elkeresereddtéségét is.
Az az üzenet is átjött, hogy hiába érezzük magunkat ennyire letargikusan, vannak emberek és lesznek is, akik törődnek velünk, csak engedni kell, és próbálkozni, mert ez bizony két emberes meló, és nem várhatjuk azt, hogy valaki magától kitalálja, mikor van a szülinapunk, ha nem is mondjuk el neki (tehát a problémáinkra se fognak magukról rájönni minden esetben).
A tiniknek főleg, de még felnőtteknek is példamutató olvasmányul szolgálhat.
Értékelés: 5/5
Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon, Molyon vagy Instagramon. :)
Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon, Molyon vagy Instagramon. :)
További bejegyzések, értékelések:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése