Adrian McKinty: A lánc

–

Műfaj: pszicho-thriller, regény
Eredeti cím: The Chain
Megjelenés éve: 2019
Kiadó: XXI. Század
Oldalszám: 368
Értékelés Molyon: 77%

Épp ​most tetted ki a gyerekedet a buszmegállóban.
Egy pánikba esett vadidegen hív a mobilodon.
A gyerekedet elrabolták.
Az idegen közli, hogy az ő gyerekét is elrabolta valaki. A gyerekedet csak úgy kaphatod vissza, ha 24 órán belül elrabolod valaki másét.
A gyerekedet csak akkor engedik szabadon, amikor a következő áldozat szülei elrabolnak egy újabb gyereket.
Ami ennél is fontosabb, teszi hozzá az idegen, ha nem rabolsz el egy gyereket vagy a láncban soron következő szülők nem teszik meg ugyanezt, a gyereked meghal.
Mostantól te is A LÁNC része vagy.

"Nem tudod, mi a félelem, amíg valaki vagy valami miatt veszélybe nem kerül a gyereked. Nem a meghalás a legrosszabb az ember életében, a legrosszabb az, amikor a gyerekével történik valami."

Értékelésem:
Izgalmas, bár eléggé kiszámítható cselekménye van a könyvnek, ennek ellenére mégis élveztem olvasni, mert vitt magával. Ezt a sodrást mondhatom el pozitívumnak, de ezután már sajnos inkább az jut eszembe, mit lehetett volna másképp csinálni.
Például kezdve a szereplőkkel, egyiket sem tudtam megkedvelni igazán. Mindannyiukban volt egy kis idegesítő él, és hiába ismerhettük meg a háttérsztorijukat, nekem valahogy nem volt elég, hogy a szimpátia kialakuljon. Igen, mindenkinek hányattatott sorsa van, ez lejön bizony, de át már nem jön egészen.
Az erkölcsi mondanivaló nem hangsúlyos, és nem is kell feltétlenül kiemelni, ha nem ez az iró célja, hanem szimplán a szórakoztatás, az viszont tény, hogy többet ki lehetett volna hozni belőle. Főleg, hogy Rachel elvileg filozófálós elme, mégis szinte mindenbe úgy vág bele, mintha üldöznék – jé, amúgy tényleg ezt teszik vele –, de még utólag sem marcangolja magát túlzottan, és ez hagyott bennem egy űrt. Elmondja, hogy milyen rosszul érzi magát mindenki, leírja a hatásokat, de a folyamat része kimarad belőle, az, hogy fejben hogyan jutnak el idáig, és erre például egész jó megoldás lett volna, ha a második részben nem egész végig Rachelre koncentrált volna a történet.

A befejezés nagyon klisés, nagyon kiszámítható, hiába próbálja azt az utolsó utáni Danieles csavart meglepetésnek odadobni az író. A Lánc összeomlasztásának tervét sem nagyon gondolják át, elindulnak egyetlen egy kis kapaszkodón, és remélik, hogy valahol kikötnek, nem látnak messzire egy lépésnél tovább, így szinte tényleg csak a vak szerencsén múlik, hogy nem egy egész kiterjedt terrorszervezet néz velük szembe, meg az írói gondviselésen. 

Nekem mondjuk személy szerint jobban tetszett volna egy váratlanabb, meglepőbb befejezés, például Ginger meggyőzi Rachelt, hogy legyen aktív tagja a Láncnak, vagy legalább megpróbálja, kihasználva azt a vonalat, hogy nem is olyan különböző a személyiségük. Bár akkor lehet, hogy arra mondanám, hogy klisé, de ez a gonosz meghal a végén nagyon nem az én ízlésem, történjen már valami olyan, ami kicsit fejbe is vág.

Összességében nem rossz olvasmány, annak ellenére, hogy sok benne a buktató, olyan egyszer olvasós, dobjuk fel kicsit a hétköznapokat könyv. Kikapcsolódás céljára jól funkciónál, de mélyebb dolgokat ne várjon tőle senki.

Értékelés: 5/3

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon. :

További bejegyzések, értékelések:

) 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése