Műfaj: epikus fantasy, high fantasy, new adult, romantikus, regény
Eredeti cím: Onyx Storm
Kiadó: Rainy days
Oldalszám: 910
Értékelése Molyon: 88%
„Nem a mai lesz a halálom napja.
Meg fogom menteni őt.”
– Violet Sorrengail Brennan könyvéhez fűzött megjegyzése
Miután majdnem másfél évet töltött a Basgiath Hadi Iskola falai között, Violet Sorrengail tisztában van vele, hogy már nincs idő elméleteket gyártani. És nincs már több idő a bizonytalankodásra sem.
A háború ugyanis elkezdődött, és az ellenség az iskola falain kívül és belül is egyre veszedelmesebb – lehetetlen megmondani, hogy kiben lehet megbízni.
Violetnek útra kell kelnie a roskadozó aretiai varázsvédelmen túlra, hogy ismeretlen vidékeken keressen szövetségeseket Navarre számára. Az út alaposan próbára teszi a rátermettségét, a szerencséjét és az erejét, de bármit megtenne, hogy megmentse az övéit – a sárkányait, a családját, az otthonát és persze a férfit, akit szeret.
Még akkor is, ha ehhez akkora titkot kell őriznie, amely talán mindent elpusztít körülötte.
"– Az unokatestvérem – feleli Xaden. – Nem csoda, hogy ennyire jó.– Mint te, csak felfuvalkodottság nélkül. – Oldalra döntöm a fejem. – Talán nem a megfelelő srácba sikerült bele…
– Igazán sajnálnám, ha végeznem kellene az utolsó élő rokonommal."
"– Mindenekelőtt, és mindenki előtt Violetnek esküdtem hűséget – mondja Xaden. – Utána Tyrrendornak. Utána pedig Navarre-nak, amennyiben méltó rá. Ez általában akkor van így, ha Violet is ott tartózkodik."
"Téged választottalak. Elfogadom, bármilyen kockázattal is jár. Minden részedet látom, Xaden, a jót, a rosszat, a megbocsáthatatlant. Ezt ígérted, és pontosan ezt akarom, téged, mindenestül. Tudok magamra vigyázni, még akkor is, ha tőled kell megvédenem magam."
Értékelésem:
Komolyan vívódom azzal, hogy eldöntsem, az első rész tetszett-e jobban, vagy a harmadik. A Negyedik Szárnyhoz hasonló sorozatokra jellemző, hogy az első rész mindig erősen kezd, és utána jöhet bármi, azt a bizonyos izgalmat már nehéz újra felidézni, mint amit a kezdetek kezdetén éreztél. Mint mikor először nyomod le az ajtó kilincsét, ami kinyit előtted egy teljesen új világot és megváltoztatja az életed. Mint mikor kimondod, hogy készen állsz egy hírre, és ez az utolsó pillanat, amikor még előtte van, mert tudod, hogy innentől nagyot fordul a világ és te sem leszel már ugyanaz. A Negyedik Szárny első része pont ilyen sorsfordító kötet volt, és ennél a harmadiknál is pontosan ezt érzem. Jön a vihar, és látod, hogy érkezik, félsz az erejétől, de most még nem tudod igazán felfogni, mert még napfényben fürdesz, amikor a tekinted az egyre sötétedő horizontra esik.
 |
| Instagram: @koffertzitzah |
A könyv elején visszatérünk Basgiathba, de már semmi sem ugyanaz, mint ami előtte volt: Violet, Rhiannon, Ridoc és Sawyer mintha külön világot alkotnának, mintha rájuk nem vonatkoznának az univerzum szabályai. Legalábbis a hadiiskola törvényei biztosan nem, ugyanis lázadóként, árulóként, visszatérőként és harcosként olyan dolgokon mentek keresztül, amit sok társuk még mindig el sem tud képzelni. Hol járunk már attól, hogy Violet megmérgezte a páston lévő ellenfeleit, vagy hogy azon agyalt volna, hogy éli túl a Vesszőfutást? Hogy él túl csak még egy percet, még egy órát, még egy napot? Most ő maga a fegyver, és ezzel bizony mindenki tisztában van. Olyan fejlődésen ment keresztül, hogy leesik az ember álla, és elképzelni sem tudom, milyen nő válik majd belőle, ha megvalósítja a céljait. Érdemes tőle tartani, az biztos.
A történet alapja, hogy Violet, Xaden és egy "gondosan" összeválogatott csapat elindul, hogy felkutassa az északi szigeteket, hogy megtalálja Andarna családját. Azért fogalmazok így, mert nem akarok spoilerezni, bár aki a második részt elolvasta, már tudja, miről beszélek. És nem akarok hazudni sem: imádtam, hogy ennyi különböző kultúrát megismerhettünk az út során, még ha nem is volt mindig felhőtlen a repülés, azért ez a világfeltárás nagyon kellett! Már a második részben is kaptunk ízelítőt a Navarre-n kívül élő népekről, de itt látjuk igazán azt, hogy mi az, ami még odakint vár. Úgy érzem, Violet és Xaden történetén kívül lehetnek itt még érdekes szálak a későbbiekben is, és jó esély van arra, hogy megismerhetünk még más nézőpontokat is ebben az univerzumban.
A veninekkel vívott háború és az ezzel járó feszültség természetesen egyre csak fokozódik, de minden sötétség közepette ott van Xaden, akinek elég pár oldalanként egy-egy mondatot elejtenie, hogy hangosan felnevessek, kajánul vigyorogjak, vagy éppen hevesen megdobbanjon a szívem. Itt végre egy olyan párost alkotnak Violettel, amire eddig is szükség lett volna, nem pedig az időt kellett volna húzni az ostoba hisztivel, amit a lány az előző részben művelt. De mindegy, így lehet igazán értékelni, ami most köztük van, mert így mutatja meg magát az az odaadás, bizalom és szeretet, amit egymás iránt éreznek. Kivételes és pusztító párost alkotnak, a kérdés csak az, hogy a végén egy közös ellenséget fognak eltörölni a föld színéről, vagy a sötét mágiának köszönhetően inkább egymást?
Most sem unatkozhatunk egy percig sem, hol a Tairn és Andarna, hol Xaden és Violet szórakoztatnak minket, hol pedig a halálfélelemtől dobog olyan hevesen a szívünk, mintha zuhanórepülésbe kezdenénk. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy fog végződni ez az egész, lesz-e megoldás a veninek létezésére, mágiájára és gonoszságára, tud-e a Kontinens és az egész világ együtt összefogva küzdeni egy közös célért. Egyáltalán képesek lesznek felismerni a célt?
Rebecca Yarros jobban teszi, ha siet a folytatással, mert egy ilyen lezárás után fizikailag lehetetlen úgy létezni, hogy sokáig ismeretlen előttünk, mi jön ezután. Sőt, a legjobb lenne, ha már most ott lenne a tarsolyában, mert ez a várakozás felér egy kínzással.
Értékelés: 5/5
Megjegyzések
Megjegyzés küldése