Műfaj: epikus fantasy, high fantasy, new adult, romantikus, regény
Eredeti cím: Iron Flame
Kiadó: Rainy days
Oldalszám: 1152
Értékelése Molyon: 93%
Mindenki arra számított, hogy Violet Sorrengail a Basgiath Katonai Főiskolán már az első tanévben meghal. Violet is ezt hitte. De a Csépelés még csak az első lehetetlen próbatétel volt, amelynek során a gyenge akaratúak, az érdemtelenek és a nem szerencsések kihullanak.
Most tehát megkezdődik az igazi kiképzés, és Violet máris azon tépelődik, hogy fogja ezt átvészelni. Nemcsak arról van szó, hogy a kiképzés iszonyatosan nehéz és szándékosan brutális, vagy hogy megpróbálják a lovasok fájdalomtűrését az elviselhetetlenségig és azon túl is fokozni. De ott az új parancsnok-helyettes, aki személyes küldetésének tekinti, hogy megértesse Violettel, mennyire tehetetlen – hacsak el nem árulja azt a férfit, akit szeret.
Bár Violet teste talán gyöngébb és törékenyebb, mint másoké, de az esze a helyén van, és vasakarata is van. És a vezetés elfeledkezik a legfontosabb tanulságról, amire a Basgiath Violetet megtanította: a sárkánylovasok maguk hozzák a saját szabályaikat.
De ebben az évben nem elég, hogy mindenáron életben akar maradni.
Mert Violet ismeri a Basgiath Katonai Főiskola évszázadokon át őrzött igazi titkát, és semmi, még a sárkánytűz sem elég, hogy a végén megmentse őket.
"Violence, ne felejtsd el, hogy csak a tested törékeny. Téged viszont nem lehet megtörni."
"Bárkit elfogyasztok, aki a kisujját is mozdítja az irányodban. A türelmem véget ért."
"Sajnálom, ha esetleg azt vártad tőlem, hogy a nemes dolgot fogom cselekedni. Figyelmeztettelek. Nem vagyok kedves, finom, törődő, de te akkor is belém estél. Ezt kapod, Violet. Ez vagyok én. A jó, a rossz, mindaz, ami megbocsáthatatlan. Itt áll előtted. A tiéd vagyok."
Értékelésem:
Épp az előbb tettem le a könyvet, de akkora vihart kavarnak bennem a gondolatok és érzések, hogy nem könnyű megragadni és szavakba önteni őket.
Az összbenyomás alapján azt mondanám, hogy a Vasláng is fenomenálisra sikeredett, de ezt főleg a lezárás miatt gondolom így. Több dolog is van, ami dühít, a leginkább az hogy miért kell ekkora szerelmi drámát csapni egy fantasy kellős közepén? Violet féltékenykedésétől, bizalmatlankodásától és kétségeitől majdnem nem tudtam odafigyelni a lényegre, hogy mi is történik valójában a világban, mert a könyv első felében nem tudta eldönteni, hogy 8 éves vagy 13. Utána sem ment ez könnyen, de legalább belátta, hogy vannak helyzetek, amikor az eszére kell hagyatkoznia, mert arra az egyre még hallgathat, és hála égnek félreállt a képből. Utána már hátra tudtam dőlni és élvezni az eseményeket, de addig őt is és Xaden excsaját is megütögettem volna néhányszor.
 |
| Instagram: @koffertzitzah |
Na jó, a düh megvolt.
Jöjjön a lényeg.
A világ, amiből az első részben csak ízelítőt kaptunk, végre magasabb szinten is kinyitja előttünk a kapuit, hogy ne csak a hadiiskola emberpróbáló életében legyen részünk. A helyszín a történet egy pontján áthelyeződik, idegen tájakra is ellátogathatunk, és részesülhetünk mindabban a fényűzésben, amiben Tecarus gróf fürdeti közeli "alattvalóit." A sárkányoké mellett a griffek természetéről is megtudhatunk ezt-azt, és bár méretükben nem közelítik meg a hátborzongató példányokét, azért gyorsaság és észjárás terén nem szűkölködnek, ahogy röptetőik sem. Bonyolódik a varázslatok összetettsége is, ahogy a rúnák is a képbe kerülnek, de több információt kapunk a védkő, az energia, a csatornázás működéséről is. Új karakterek is képbe kerülnek, ahogy a már megismertek feljebb lépnek a ranglétrán, és ezúttal a másodévesek szemén keresztül nézhetjük végig az elsőévesek kudarcait és sikereit.
Történnek fájdalmas dolgok is, Yarros most sem kíméli a szereplőket, és folyton a torkunkban dobog a szívünk, hogy vajon ismerős nevet fognak-e felolvasni a haláltekercsről. Az, hogy ki az igazi ellenség, jó darabig bennünk is kérdés: vajon a venin és wywern seregek jelentik a legnagyobb fenyegetést a kontinensre nézve, vagy maga Navarre? A sötét titkok, értékes információk, vagy a boldog tudatlanság menthet meg nagyobb tömegeket?
Egyszóval mindent megkapunk, amiért az első részben is úgy odavoltunk, és persze a szerelmi szálból sincs hiány. A könyv legárnyaltabb karaktere címét mindenképpen Xaden viseli, azután meg pláne, hogy mennyi újabb titokra kerül fény vele kapcsolatosan. Violet hiába is követelőzik a bizalomért, az nem olyan egyszerű, ha az embernek olyan sorsa volt, mint neki, és még egy forradalmat is vezet. Egyszerűen imádtam vele minden jelenetet, nem csak azt, hogy mindig megmentette a helyzetet, amikor szükség volt rá, de azt is, amikor egy-egy jól elejtett vagy odaszúrt megjegyzéssel mindenkiben bennrekesztette a szót. Elismerésre méltó, hogy mennyi mindent megtesz a számára fontosak megvédelmezéséért, és hogy töretlenül küzd Violet szerelméért, még akkor is, amikor azt hiszi, minden elveszett. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni a sorsa a következő részekben, mert az biztos, hogy most elég nagyot fordult vele a világ.
Az igazi izgalmak tipikusan a történet végén halmozódnak egymásra, de azért az utolsó oldalakon bekövetkező összecsapásig sem unatkozhatunk. Rengeteg nyom, jel és agyalnivaló jön velünk szembe, főleg, mivel Violet ebben a kötetben különösen rászokik arra, hogy még az olvasóval se ossza meg, mi jár a fejében. Úgyhogy nem csak a raj egy része, de mi is ott loholunk a sarkában, mert "már megint úgy néz, mint aki készül valamire."
Az utolsó oldalakkal pedig akkora megrázkódtatás ért, hogy alig várom, hogy olvashassam a harmadik részt. Ez aztán igen!
Értékelés: 5/5
Olvasd el a sorozat további részeinek értékelését itt.
További bejegyzések, értékelések:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése