Gaby Roney: Ez már rólunk szól

Műfaj: romantikus, erotikus, akció, regény
Megjelenés éve: 2022
Kiadó: Book Dreams
Oldalszám: 300
Értékelése Molyon: 93%

Köszönöm a recenziós ebookot az írónőnek!

Lenor ​íróként mindent elért, amit lehetett. A világ a lábai előtt hever, a könyvei sikeresek, ám ő mégis magányos. Új lendületet hoz az életébe, hogy az egyik könyvét megfilmesítik.
A férfi főszereplőt alakító Kilian Nolay ex-színésszel kapcsolatuk nem indul túl egyszerűen. Lenor eddig tökéletesen felépített, bástyákkal védett, saját kis világát Kyl a pillanat töredéke alatt rombolja szét. A filmforgatás elindul, és kénytelenek együtt dolgozni.
Ez még így Lenor számára elfogadható is lenne, de mind a könyvkiadó, mind a filmstúdió olyan ötletekkel áll elő a reklámkampányra hivatkozva, ami által az írónő kénytelen feszegetni saját határait és kilépni komfortzónájából a film sikerének érdekében.

Amikor már úgy látszik, sínen van kettejük kapcsolata, hirtelen minden a feje tetejére áll: fenyegető levelek, bomba, családi botrány.
A sors rendesen összekuszálja a szálakat mindkettejük életében, és csak remélhetjük, hogy a végére minden a helyére kerül a megfelelő helyen, a legjobb pillanatban!

Kiliant milyen érdekek fűzik a forgatáshoz? Valóban vonzódik Lenorhoz, vagy az ex-színész, a való életben is csak szerepet játszik? Vajon kik törnek az életükre, és miért?

"De te csak a regényeidben élsz. Lenor, élj a valóságban is!"

"Kevés ideje ismertük csak egymást, de Kyl máris úgy olvasott az életemben, a lelkemben és az érzéseimben, mint más a kedvenc könyvében."

"Lehet, hogy másokkal újra megtörténik, de mindenki életében egyszer adódik az a bizonyos nagy lehetőség, ami megismételhetetlenné válik. Csak az a bolond, aki ezt nem ragadja meg!"

Értékelésem:
Gaby Roney romantikus kötetében két nagyon különböző személyiség szerelme kibontakozásának lehetünk részesei, akik valamilyen tekintetben mégis hordoznak magukban egy közös vonást: nehezen nyílnak meg és engednek be másokat életük színfalai mögé. Részben ettől lesz izgalmas a kapcsolatuk: vajon melyik érzelem fakad szívük legmélyéről, s melyik tulajdonítható csupán közös érdekeiknek?

Lenor bestseller listás írónő, akinek egyik nagy sikerű történetét hamarosan megfilmesíti egy neves cég, s a főszereplő ki más lenne, mint Kilian Nolay, aki a nő annyi könyvéhez szolgáltatta már a férfi karakter alapját? Mintha maga a sors rendezte volna így! Nolay első pillantásra is megközelíthetetlen, szexi, sziklaszilárd jellemmel és magabiztos kisugárzással rendelkezik, aki hátrahagyva playboy életét még egyszer, utoljára visszaköszön a filmvásznon is, mielőtt végleg visszavonulna a színész szakmától. Lenor úgy gondolja, jól teszi, hogy nem bízik benne, ám ekkor felmerül egy képtelen ötlet: tegyenek úgy, mintha ők ketten egy pár lennének, s költözzön oda hozzá, hogy a készülő film kiemelt figyelmet kapjon a média és a rajongók szemében. Az események innentől válnak csak igazán érdekessé...
Instagram: @koffertzitzah

Lenor erős akarattal rendelkező nő, aki nem hullik térdre Nolay lábai előtt csak azért, mert híres és sikeres színész; józan eszének minden cseppjét latba vetve próbál ellenállni a férfi hihetetlen vonzerejének. Igyekszik folyamatosan észben tartani, hogy ez az egész nem szól másról, csak az érdekekről: ez az elme játéka, amiben a szív heves dobbanásait nem hallhatja meg senki. Kilian is egészen érdekes szereplő: szinte kiismerhetetlen, amit egyszer közeledésével, egyszer távolodásával erősít meg. Az egyik pillanatban még jelen van, lerombolhatatlan támaszt nyújtva a nő számára, a másik pillanatban pedig titkolózva eltűnik, s senki nem tudja, mi járhat a gondolatai között. Egymásra találásuknak váltott szemszögből lehetünk tanúi, ám főleg Lenor irányába mozdul el a mérleg, aki az utolsó pillanatig kételkedik abban, mennyire engedje szíve közelébe a férfit, aki csak oltalmazni akarja őt olykor rideg magatartásával.

A romantika mellett a cselekménybe beköszön még egy plusz izgalomfaktor is, mely felveri az esetenkénti kellemes nyugalmunkat, hogy most már minden rendben lesz. Lenor és Kilian élete veszélybe kerül, mi pedig félelemmel kevert izgatottsággal olvashatjuk a sorokat, melyek megpecsételik eddig zavartalanul folyó életüket.

Két dolog mégis van, ami mellett nem tudok szótlanul elmenni: számomra zavaró a rengeteg indokolatlan vessző, amik teljesen szükségtelenül és feleslegen tagolták a mondatokat, mintegy akadályt képezve a gördülékeny olvasás lehetősége előtt. Illetve az én személyes stílusomnak a párbeszédek mennyisége is kicsit túlzó volt - jobban szeretem leírásokból és nem egysoros mondatokból megkapni az infót, de mint mondtam, ez csak én vagyok, nem biztos, hogy más bánja ezt a dolgot.

Gaby Roney könyve pontosan az az olvasmány, melyet szívesen vinnék magammal egy nyaralás során, hogy kiszakítson a hétköznapokból, s kellemes, szórakoztató kikapcsolódást nyújtson. Nagyon ajánlom azon romantikus irodalmat kedvelőt részére, akik kedvenceik között tudják A szürke ötven árnyalatát - de nem a kemény részek, hanem a lágy érzelmek és izgalmas háttértörténet miatt. Szeretni fogjátok!

Értékelés: 5/4

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon. :)


További bejegyzések, értékelések:

Megjegyzések