Rosella Postorino: A Farkas asztalánál

Műfaj: történelmi, romantikus, regény
Eredeti cím: Le assaggiatrici
Megjelenés éve: 2020
Kiadó: Libri
Oldalszám: 380
Értékelése Molyon: 86%

A ​II. világháború során sokan próbáltak véget vetni Hitler hatalmának. A náciknak pedig minden lehetséges módon meg kellett óvniuk a vezért, s le kellett leplezniük minden összeesküvést és merényletet.A Farkasodúban, ahonnan Adolf Hitler csaknem három éven át irányította a Harmadik Birodalmat, tíz nő dolgozott előkóstolóként, hogy kiderüljön, ha valaki meg akarná mérgezni a Führert. Tíz nő nézett nap mint nap farkasszemet a halállal, hogy megóvja a náci vezér életét.
A huszonhat éves Rosa Sauer az egyikük. Férjéről, aki a fronton harcol, két éve nem hallott, szülei meghaltak. Rosa magányosan és kiszolgáltatottan néz szembe a háború borzalmaival, s miközben arra kényszerítik, hogy a Führer és a Harmadik Birodalom érdekében nap mint nap kockára tegye az életét, felkelti az egyik SS-tiszt figyelmét is, így egyre súlyosabb erkölcsi dilemmák elé kerül…
Szégyen, félelem és bűn. Szerelem és lojalitás. Mindezek mérlegre kerülnek Rosella Postorino igaz történet alapján írt regényében, amelyet az olvasók előszeretettel hasonlítanak Bernard Schlink A felolvasó című kötetéhez.

"Jól teszed, hogy ilyen elegánsan jössz a laktanyába – mondta nekem. Tönkölyszínű, puffos ujjú ruha volt rajtam, anyám varrta. – Legalább ha meghalsz, rögtön a szép ruhádban vagy. Át se kell öltöztetniük."

Értékelésem:

A Rosella Postorino által elmondott elemek nem mindegyike valós, de ettől még nem kevésbé borzongató a háború adta félelem, a sok szörnyűség, ami abban az időben megesett az emberekkel, és amihez kénytelenek voltak alkalmazkodni.

Lehet olvasni és hallani arról, hogy mennyire megviseli az embert a háború alatti küzdelem, a harc, amiben mások életét kell kioltanod, hogy a sajátodat megőrizhesd. Hogy már nem tudod, miért is vagy katona, mit is védesz, megéri-e mindaz a kín és szenvedés, amiben részed van, és nem tudod azt sem, valaha hazajutsz-e, ölelnek-e még szeretteid karjai, meg tudsz-e birkózni a hatalmas lelki teherrel, amit mások életének kioltása rád ró. De arról keveset hallani, hogy azok a nők, akik minden nap Hitler asztalának étkeit ették, min mentek keresztül; hiszen ők is napi háromszor csatasorba vonultak, leültek az asztal mellé, és imádkoztak, hogy csak ne én, csak ne most, csak ne méreg legyen, és az emésztőrendszerük harcolt azért, hogy túléljenek. Ők nem tudták, aznap este vajon le tudják-e fektetni a gyerekeiket, lesz-e, ki vigyáz rájuk, ha a Farkas ellenségeinek haragja rajtuk csapódik le. Más front, más szereplők, de kétségtelenül ők is kivették a részüket Hitler háborújából.

Postorino regénye mindezt elmeséli, és még ennél többet is. Mesél arról, milyen vágyakozni azután, aki a világon a legtöbbet jelenti számunkra, s milyen szövetséget kötni a sorstársakkal, de közben tudni, hogy egyikükben sem bízhatsz igazán. Milyen az, amikor azt az életet kell élned, amit nem te választottál, mégis minden alkalommal kapaszkodni belé, amikor rájössz, hogy elveszítheted. A halál bármikor, bármilyen irányból érkezhet, senki nem tud előle elbújni. Lehet, hogy a kilőtt golyó hozza el számodra vagy egy bomba, a fejedre szakadó ház, az éhezés; de az is lehet, hogy pont az öl meg, aminek éltetnie kéne, legyen az a saját hazád, vagy egy feltálalt tortaszelet.

A főszereplő, Rosa alkalmazkodik, túlél, megy előre, miközben szégyelli, amit tesz, de közben retteg is, hogy a következő rossz szó, helytelen testtartás vagy rosszul meghozott döntés véget vethet az életének. Félelme mellett szeretetét sem szabad kimutatnia, nemhogy a gyűlöletét. Borzasztó belegondolni, hogy mit érezhettek azok a tehetetlen áldozatok, akik sosem voltak egyedül, hiszen a halál vészes közelségből tekintett rájuk, minden reggel velük kelt és velük feküdt, de még álmukban sem hagyta el őket. Az ember gyönyörű dolgokat képes létrehozni, rettentő teremtő erővel bír, amit igen sokszor arra használ, hogy mások lelkét lerombolja. Egy háborúval elérhető, hogy olyan szintre jussunk, ahol már minden rossz dolgot úgy üdvözlünk, mint egy régi ismerőst, s olyan közönnyel fogadjuk mások halálát, városok felrobbanását, ahogy a napi postát. Hiszen el kell rejtenünk, mit érzünk belül, ha a lelkünk darabjaiból a legtöbbet meg akarjuk őrizni. És mindezt azért, hogy elmondhassuk: élünk?

Értékelés: 5/5

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon. :)

Megjegyzések