Laini Taylor: Füst és csont leánya


Sorozat: Füst és csont leánya (1.) 
Műfaj:  urban fantasy, romantikus, ifjúsági, regény
Eredeti cím: Daughter of Smoke and Bone
Megjelenés éve: 2012
Kiadó: Kossuth
Oldalszám: 394
Értékelése Molyon: 87%

Egyszer volt, hol nem volt, egyszer egy angyal meg egy ördög egymásba szeretett. A történet nem végződik jól.

A sodró erejű fantasy regénytrilógia első része egy tiltott szerelemről, egy ősi háborúról mesél és egy újjáteremtett világ reményét hirdeti.

"Feltetted-e valaha magadnak a kérdést, hogy a szörnyek csinálják a háborút, vagy a háború csinálja a szörnyeket?"

Értékelésem: 
Nem rossz, nem rossz…
Kreatív és egyedi fantáziavilág, érdekes szereplőkkel, felépített történetvezetéssel, végzetes szerelemmel és minden egyébbel, ami varázsaltossá tesz egy ilyen típusú fantasyt.

Az alapkoncepicó, a jó-rossz harca, a tiltott szerelem, az angyal-ördög vonal látszólag klisés és „nincs új a nap alatt” kategória, azonban mindennek a felvezetése, bemutatása, és a néhány különleges mozzanat mégis eltávolítják a történetet a szokásos sémáktól. A végére egy teljesen más típusú mű sül ki a dologból, mint amire az első 100+ oldal alapján számítani lehet, egy kis új színt és új dimenziót árnyalva a felszínen megmutatkozó rétegek alá.

Adott egy felettéb kreatív és különleges fiatal lány, aki néha üzekedik egy kicsit a gonosz befogadó családjával, még ha nincs is tudatában annak, mihez járul pontosan hozzá az időnként felmerülő küldetéseivel. Fogalma sincs, mi vagy ki ő, honnan érkezett, és kik az őt (fel)nevelő furcsa lények, a kimérák, ahogy annak a világnak az összetettségével sincs képben, aminek a felszínét újra és újra érinti. A könyv első felében ezen dolgok miatt párhuzamot éreztem egy másik fantasyvel (Cassandra Clare: Csontváros), de aztán igen hamar elhalványodott ez a benyomás, mikor színre léptek a csodásabbnál csodásabb elemek, és kezdtem igazán érezni, mennyire egyedi Karou története.

Érezhető egy éles váltás kb.a könyv felénél, ahol a kezdeti tini regényt felváltja a már-már mitológikus jellegű történetmesélés, ami vagy nagyon jó dolog, vagy nem. Aki az első 150 oldal után egy ugyanolyan regényre számít a továbbiakban, vagy nagyot koppan, vagy örömében maga is megtanul repülni, mert végre jön egy kis plusz, ami feldob és megcsavar mindent, feje tetejére állítja az amúgy eddig sem hétköznapi világot. Ezzel a csavarral azonban nemcsak hogy a főszereplő, Karou élete kifordul önmagából, de az olvasó is néz egyet, hogy itt meg mi történik. Elég kemény műfaji erősödés következik, ahol a fantasy a fő vonal, és az emberi életnek nyoma sem marad, ugyanis visszaemlékezések által átkerülünk egy másik világba, ahol kimérák és szeráfok vívják örökös háborújukat. Személy szerint nálam ez sikeresen vette ki magát, de aki egy Alkonyatos vagy hozzá hasonló szerelmi történetre számít, hát nagyot fog nézni, mert egyáltalán nem ezt nyújtja ez az olvasmány. Azért hangsúlyozom ezt ennyire, mert én is erre számítottam a kezdet után, és nagyon nem igazolta a számításaimat a könyv második fele, viszont nem is jött ki negatívan a dolog.

A fantázivalág nagyon szépen megteremtett és kidolgozott, lenyűgözött, és egyáltalán nem rettentett el a szokatlan kinézetú kiméra szereplők hada sem. Bár róluk is, és a szeráfokról is jó lenne többet megtudni, de talán majd a következő részben bővebb rálátás nyílik egymással csatázó világaikra is. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a lényegi történéseket a különc Karou követésével láthatjuk, aki szintén csak most kezdi felfedezni, mennyi minden maradt előtte rejtve eddigi élete során, úgyhogy az információéhség betudható ennek, valamint annak is, hogy tényleg különlegeset alkotott az írónő, és ebből bizony kell még.

Ami miatt nem tudtam teljesen élvezni a könyvet, az az első fele, amibe bár beszivárognak a fantáziavilág egyes elemei, és megismerhetjük a szereplők életét is, egy idő után mégis ellaposodik. Nagyon szépen bontakozik ki a cselekmény is, viszont hagy maga után egyfajta hiányérzetet, hogy oké, ez tök jó meg minden, de akkor legyen valami plusz izgalom a könyv első felében is, valami kis bonyodalom a vámpírnak öltözött expasin és a hernyószemöldökű csajon kívül. Az angyal, Akiva felbukkanása alapból érdekes, de a vele kapcsolatos korábbi történések is villámcsapásként derülnek ki, és a szerelmi szálban sincs semmi átmenet. Persze, kozmikus erő, újjászületett lélek, érthető, de elfért volna még ott egy kis évődés. Az összes problémám kimerül ezekben a dolgokban, amik viszont csak apróbb hibák, és a tökéletesen megformált fantasy rész mellett nagyjából el is törpülnek.

Van egy információ viszont, amit nagyon nem értek, és spoiler nélkül nem is tudom megfogalmazni,úgyhogy ez így következik. Karou és Madrigal. Megvan, hogy Madrigal lelke a törőcsontba szállt, de amint Karou eltöri a csontot, minden kiderül, és ismét ő Madrigal. Most akkor Karou-val mi történik? Van néhány személyiségbeli hasonlósága Madrigallal még azelőtt is, hogy hordaná a csontot, de egyszerűen nem értem, hogy miért, ha ők két külön lélek, és Madrigal felbukkan. Vagy nem figyeltem, vagy ez a hiányosság nincs megmagyarázva, egyszerűen őket kettejüket nem tudom összerakni a fejemben. Az úgy rendben lenne, ha csak az emlékek vannak a csontban, de leírták, hogy Madirgal lelke, szóval akkor hogy is van ez?

Szóval a hiányosságok ellenére tetszett a könyv, és az eredetisége miatt biztosan tovább fogom olvasni, akkor is, ha van pár befoltoztatlan lyuk. A szereplők is különlegesek, igazi személyiségek, a csodálatos elemek is egészen elképesztőek. Azoknak biztosan be fog jönni, akik szeretnek elrugaszkodni a talajtól, és nem félnek az árnyékokban meghúzódó illetve az ágyak alatt lakozó szörnyektől.

Értékelés: 5/4

Olvasd el a sorozat további részeinek értékelését itt.

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon

További bejegyzések, értékelések:

. :) 

Megjegyzések