Jessica Sorensen: The Destiny of Violet & Luke – Violet, Luke és a sors

–
Sorozat: Véletlen (3.)
Műfaj: romantikus regény, new adult
Eredeti cím: The Destiny of Violet & Luke
Megjelenés éve: 2019
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 384
Értékelése Molyon: 85%

A ​Callie, Kayden és a megváltás nagy sikerű szerzőjének új története sebhelyekről, bátorságról és új lehetőségekről…
Luke Price élete mindig is a rendről, az önfegyelemről és a kemény külső látszatának fenntartásáról szólt. A futó kalandok csak figyelemelterelésként szolgálnak a számára: így próbálja elhessegetni magától gyermekkora gyötrelmes emlékeit. Kétségbeesetten szeretne megfeledkezni a múltjáról, de az egyre csak kísérti, bármit tesz is.
Violet Hayesnek nehéz élete volt. A szüleit gyerekkorában meggyilkolták, semmi mása nem maradt utánuk, csak a szörnyű emlékei az azóta is megoldatlan esetről. Úgy nőtt fel, hogy egyik felelőtlen, drogos, elhanyagoló nevelőszülőtől a másikhoz került, miközben képtelen volt feldolgozni annak az éjszakának a rettentő emlékét, amikor elvették tőle a szeretteit. Egy lezáratlan ügyet nehéz elfelejteni, és Violet álmait még mindig kísérti az a tragikus éjjel. Csak úgy tud megbirkózni az élettel, hogy senkihez sem kerül közel, és semmiféle érzelmet nem enged meg magának.
Aztán Violet megismerkedik Luke-kal. Azonnal összeütközésbe kerülnek, mégsem bírják távol tartani magukat a másiktól. Hiába is próbálnak ellenállni egymásnak, mindketten elkezdenek kitárulkozni, és egyszeriben olyasmiket éreznek, mint azelőtt még soha. A két fiatal fölfedezi, mennyire hasonlítanak egymásra. De valami másra is rádöbbennek: a múlt mindig utoléri az embert…

"A fejemet csóválom, műmosolyom csak úgy sugárzik. Ha emberek közé megyek, szinte úgy szoktam felölteni, mint egy nyakláncot: szépen tündököl rajtam, és csinosabbnak mutat, aztán hazaérve megszabadulok tőle, félreteszem, amíg újból szükség nem lesz rá."

Értékelésem:
Hú, hát ez nagyon jó volt, a könyv ¾-étől végigszáguldottam az oldalakom, még mindig érzem, hogy tombol bennem az adrenalin, mint Violetben. Annyira, hogy most mindjárt bele is kezdek a következő részbe.
Bevallom, az elején Violet kicsit idegesített, túl nemtörődömnek gondoltam, nem igazán jött be a stílusa. Aztán rájöttem, hogy éppen annyit érez, mint akárki más, sőt, többet is, és csak azért olyan, amilyen, mert nem tud megküzdeni a benne élő fájdalommal. Ezután elkezdtem látni, hogy milyen is valójában a személyisége: egy nagyon vagány és nagyon erős lány, aki elképesztően szeretethiányos, és nem tudok mást érezni, csak büszke lenni rá, hogy mindig visszajön az utolsó előtti pillanatban, és megy tovább. Nem csak szó szerint, fizikai értelemben, hanem lelki értelemben is. Briliáns volt, hogy szépen lassan megmutatta az olvasónak, hogy mi rejtőzik a lelkében.
Luke-ot is nagyon jó volt megismerni az első két könyv után, mélyebbre látni az ő lelkivilágába is az eddig elszórt mozsák után. Sejtettem, hogy neki is nagyon komoly háttérsztorija lehet. Bevallom, hogy a kapcsolata Kaydennel kicsit idegesített, ez a kimondatlan egyezség, hogy nem beszélnek egymásnak a mélyebb problémákról, még azután sem, hogy Kaydenről az elmúlt részekben néhány dolog napvilágra került, nemcsak Callie számára. Bár talán nekik nem is az volt a sorsuk, a kapcsolatuk természete, hogy megbeszéljék egymással a problémáikat, csak elfogadták egymás fura dolgait. Végülis ennek is megvan a szépsége.
Tetszett, ahogy Luke és Violet évődtek, húzták egymást. Bírom az ilyen kapcsolatokat, ahol a romantika mellett van egy kis humor is, izgalmat visz az életbe, plusz színt a karakterekbe.
Nagyon jó döntés volt Sorensen részéről, hogy Callie-ből és Kaydenből nem kaptunk annyit ebben a részben, már sok lett volna. Violet megismerése után, kicsit neheztelek is Callie-re, hogy nem igaz, hogy nem próbált meg normálisan beszélni a szobatársával egy egész egyetemi év alatt, és elítélte, holott neki is tudnia kéne, hogy sok minden nem az, aminek elsőre látszik. De végülis az ő kapcsolatuknak sem az volt a célja, sorsa, végzete, akármilye, hogy egymást mentsék meg.
Az egyetlen dolog, ami miatt nem tudom 5 csillagra értékelni, hogy kicsit vontatottnak éreztem, lassan indultak be az események. Persze, el kellett érni a nagy áttörést, ahol a szereplők egymásra borulnak, de elég lassan következett be. A végén pedig örültem, hogy na ezaz, aztán meg megszakadt a szívem, hogy szegény szerencsétlenek, amint boldogok lehetnének, közbeszól a múlt, megint, mindig, folyamatosan, ahogy ebben a sorozatban az lenni szokott. Igaza van Violetnek, nem lehet megváltoztatni a múltat, viszont elfogadni és megküzdeni vele igen, úgyhogy remélem sikerül nekik is.

Értékelés: 5/4,5

Olvasd el a sorozat további részeinek értékelését itt.

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon. :) 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése