André Aciman: Találj rám!

–
Sorozat: Szólíts a neveden (2.)
Műfaj: romantikus
Eredeti cím: Find me
Megjelenés éve: 2019
Kiadó: Athenaeum
Oldalszám: 296 - 300
Értékelése Molyon: 79%

Oliver ​és Elio története olvasók és nézők millióit varázsolta el André Aciman Szólíts a neveden című regényében és az abból készült, Oscar-díjat és számtalan elismerést hozó filmben. A Találj rám!, André Aciman legújabb regénye visszatér érzékeny lelkű szereplőihez, hogy évtizedekkel Elio és Oliver első találkozás után megmutassa, milyen sokféle alakban jelenhet meg a szerelem.
Samuel, Elio édesapja Firenzéből Rómába utazik a fiához, az immár sikeres zongoraművészhez. Az idős professzor a vonaton megismerkedik egy fiatal nővel, és a véletlen találkozás fenekestül felforgatja mindkettejük életét.
Elio Párizsba költözik, és egy koncert után beszélgetésbe elegyedik a zenerajongó Michellel. Találkozásukkor vibrál a levegő és teljes köztük az összhang, de Elio gondolatban vissza-visszatér hajdani olaszországi emlékeihez…
Oliver családos ember és egyetemi tanár lett Amerikában, de egy idő után arra eszmél, hogy tökéletes élete csupán látszat – hiányzik valami, azaz inkább valaki…
A Találj rám! visszarepít a Szólíts a neveden, az egyik legkiemelkedőbb kortárs szerelmi regény világába, továbbfeszegetve a kérdést, elmúlhat-e valaha az igazi szerelem.

"Talán senki se állítaná szívesen, hogy egyszerre két életet él, mégis annyi, de annyi, egymás alá-fölé vagy egymás mellé zsúfolt élete van mindnyájunknak. Bizonyos életek még várnak a sorukra, mert egyelőre nem élték meg őket, mások idő előtt elhalnak, megint mások pedig arra várnak, hogy újraéljék őket, mert egyelőre nem teljesedhetnek ki."


"... szeretnék visszatalálni oda, ahonnan annak idején fel kellett volna kapaszkodnom arra a bizonyos kompra az élet nevezetű túlpart felé, de rossz rakparton kóboróltam akkoriban, és, ahogy ez már velem lenni szokott, teljesen más kompra sétáltam fel, mint kellett volna."


Értékelésem:

A Találj rám! gyönyörű mű az időről, a szerelemről, és a meg nem élt életkeről. 

Az idő létezik is és nem is, végtelen is, és nem is, és a saját szabályai szerint teszi a dolgát, az emberrel mit sem törődve. A sors rendületlenül sodorja a történéseket az ember életébe, a buktatókat, a kihívásokat, az eltereléseket, és nekünk rá kell jönnünk, hogy a sok lehetséges élet közül, amít kínál számunkra, melyiket is akarjuk élni. A lényeg az élni, és nem csak végigmenni rajta, de ha mégis ez történik, és az utolsó pillanatban döbbenünk rá, hogy nem így kellett volna: már nem bánhatunk semmit, mert az összes tapasztalatunk, élményünk, csalódásunk és életeink vezetnek el végső soron ahhoz, ami az igazi, ami a nekünk megfelelő, amit éltünk már azelőtt is, hogy megszülettünk volna, és azután is éljük majd, ha meghalunk. De ha mi magunk nem, az utódaink, vagy azok az emberek, akikben nyomot hagytunk biztosan. 

A szerelem kortalan, nemtelen, számtalan, és mindenképpen sorsszerű, céllal érkezik az életünkbe, és további új célokhoz vezet el: találkozásokhoz, önmagunkhoz, egymáshoz - a másik emberhez, akik mi vagyunk. Nem törődik az előítéletekkel sem, létezésének célja önmaga beteljesülése. 

Az első történet Elio apjáról szól, Samuelről, akivel elkezdődik a nosztalgia, és halad tovább Elión keresztül Oliverig. A könyv felét az ő története teszi ki, az ő életét járjuk végig, és a sok mély életigazságnak hála, nekem ez a rész nyerte el legjobban a tetszésemet. Én nem vagyok idős, nem éltem le az életem felét sem (remélem), de Aciman szavai által szinte teljesen meg tudtam érteni a férfi érzéseit és gondolatait. Tehetséges abban, hogy kifejezze azokat a kétségeket és számvetéseket, amikkel csak egy bizonyos kor elérése után néz szembe az ember. Megmutatta, hogy a szerelem függetlenól attól, hogy mennyi idős az ember, ugyanúgy megjelenhet az életben, mint fiatalkorban, jelen esetben pedig be is teljesülhet, és megéri rá várni egy - vagy több életen át. Az Elio életéről szóló rész gyakorlatilag ennek a tükre.
Tetszettek a helyszínek, a zarándoklatok, amiken apa és fia végigmentek, mind fizikailag mind a gondolataikban. Mindenkinek szüksége van rá, hogy néha visszatérjen a múlthoz, főleg azokhoz a pillanatokhoz, amiket nem tudott lezárni, és rájönni, hogy lehet, hogy azért nem sikerült, mert nem is kell. Az, hogy ezt néha együtt tették meg, ábrázolta a kapcsolatuk mélységét, az egymás megértését, és hogy kölcsönösen tanították a másikat.

Elioról és Oliverről együtt írnék, mert ők összetartoznak, egy test és egy lélek még akkor is, ha éppen nincsenek együtt. Amikor megjelent a könyv, kicsit húztam a szám, hogy folytatás, mert szerintem az első részben az író majdnem lezárta a történetüket, és lehetőséget teremtett az olvasónak arra, hogy elengedje őket. De örülök, hogy kaptak egy második esélyt, és annak is, hogy kiderült, mi történt velük közben és hogy fejben mindig jelen voltak egymás életében. Nagyon-nagyon megérdemelték azt a lezárást, amit most kaptak. 

Annak, aki egy klasszikus folytatásra számít, csalódnia kell, mert nem azt fogja kapni, de ha ezen sikerül túllépni az olvasónak, akkor hihetetlen dolgokat engedhet az életébe. Rám személy szerint nagyobb hatással volt, mint az első rész, pedig az sem rendelkezik figyelmen kívül hagyható tartalommal. A könyv negyedénél már annyira megérintettek a mélyen szántó gondolatok, hogy csak sírtam a feléig (ahol Samuel története véget ér), ezzel elnyerve életem során sorban a második köny helyét, ami kiváltotta nálam ezt a hatást. Nem azért, mert szomorú volt, vagy boldog, vagy drámai, vagy akármi, hanem mert éreztem, hogy ez a lelkemig hatol, elér hozzám, szó szerint megrendít, amire nem sok történet képes ilyen mélységekig. Szóval a kedvenc könyveim listájára kerül, életre szóló élmény volt, sosem felejtem el. Főleg azoknak ajánlom, akik nyitottak az élet dolgaira, szeretnek hosszasan merengeni és kíváncsiak az élet igazságaira, mert azoknak ez a könyv gyönyörűséget fog okozni.

Értékelés: 5/5

Ha tetszett a bejegyzés: iratkozz fel, kövess Facebookon,  Molyon vagy Instagramon. :) 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése