Műfaj: ifjúsági, regény
Eredeti cím: More of Me
Megjelenés éve: 2018
Kiadó: Móra
Kiadó: Móra
Oldalszám: 400
Értékelése Molyon: 75%
Lehet, hogy mind szörnyszülöttek vagyunk?
Teva élete látszólag normális: suli, haverok, pasi. Otthon azonban félelmetes titkot rejteget. Tizenegy másik Tevát.
A lélegzetelállító történet tizenhat éves főszereplője egyszerre küzd a felnőtté válással és családja nyomasztó örökségével.
Miféle kísértetekkel osztozunk a múltunkon? Hányféle szerepet játszunk? Lehetünk-e önmagunk?
Evans egy egészen különleges lány sorsán keresztül teszi fel a mindannyiunk életének mélyén ott feszülő kérdéseket.
"A színjátszás hasonlít kicsit a rejtőzködésre, és én minden áldott nap bújkáltam."
Értékelésem:
Érzelmekkel teli, egyedi történet a felnőtté válásról, néhány hátborzongatóan morbid jelenettel kísérve. Teva ugyanúgy éli az életét, ahogy az átlagos tinik, egyetlen különbséggel: nem 16 éve van a világon, hanem 6 hónapja, ugyanis születésekor a 15 éves énjéből szakadt ki, ezután pedig teljesen átvette az életét: ő jár helyette iskolába, ő jár a fiújával, mondhatni ő van reflektorfényben. Ez egészen addig így is marad, amíg a következő Teva át nem veszi a helyét, keresztül nem küzdi magát a húsán és bőrén, ezzel őt korábbi verziói mellé száműzve és örök fogságra ítélve abban a nagy házban, ahol mindannyian laknak. Merthogy nem ez az első eset, hogy Tevával ez a különös dolog történt, 11 fiatalabb énje még mindig a színen van, tengeti hétköznapjait a gonosz világ kíváncsiságától elzárva, biztonságban.
Az alaptörténet felettébb izgalmas, főleg, hogy jó ideig fogalmunk sincs róla, mindez vajon a lány a fejében létezik csupán, vagy tényleg van 11 hús-vér „testvére”, akiknek DNS-e egy az egyben megegyezik az övével, és csak a tudatuk különül el egymástól. A 16 éves Teva szemén keresztül élhetjük meg a lányok életét, akik mindegyike egy-egy életkori sajátosságot testesít meg: főleg a 6 éves, a 12 és 13, valamint a 15 éves kor egyedi vonásait emeli ki a könyv. Hat valami borzalmat titkol és temet el az emlékezetében (ez inkább a cselekményhez kapcsolódik), míg Tizenkettő és Tizenhárom nem különböznek annyira egymástól, úgy össze vannak nőve, mint az ikrek. Tizenöt a szobájába bezárva duzzog, majd szökni próbál, Tizenhatos Teva által eltulajdonított barátját szeretné visszakapni, és nem fél keresztülmenni mindenen, hogy megvalósítsa akaratát. Jelenlegi Teva pedig próbálja kiélvezni az időt, ami neki jutott, küzdeni a következő verzió előretörése ellen, válaszokat találni, közben pedig egyben elfogadni is azt az életet, ami nekik jutott, harcolva a felnőtté válás folyamatával. Tulajdonképpen a könyv a tinikor gyötrelmeit mutatja be, azt, hogyan keressük önmagunkat, hogyan hajszoljuk vágyainkat, és hogyan küzdünk meg korábbi vagy éppen jövőbeni énjeinkkel. Természetes módon kezeli a változást, rávilágít arra, hogy rendben van, ha egy vagy két évvel ezelőtt másra áhítoztunk, mint most, és el kell fogadnunk folyamatosan alakuló lelkivilágunkat, hogy megbékélhessünk önmagunkkal. Nem véletlenül a 16 éves lány meséli el a történetet, ő az, aki mindannyiuk közül közelebb áll a felnőttkorhoz, mind életkorban, mind gondolkodásmódban, és ez rányomja a bélyeget későbbi sorsa alakulására is.
Az írónő szépen kiemeli azokat a főbb problémákat, amiken a tinik keresztülmennek az önmagukkal való harc folyamán: szülő-gyermek viszony, baráti kapcsolatok alakulása/fejlődése, a pályaválasztás kérdése, és a pártalálás is szerepet kap még egyéb más tényezők mellett. Ezen témákat kitűően fűzi össze és társítja a hozzájuk tartozó érzelmi világgal. Kifejező írásmódjával teljes mértékben képes átadni, mit él át nem csak Teva, de szinte az összes fiatal ebben a vízválasztó korszakban.
Ami ijesztő hangulatot és visszataszító érzetet kölcsönöz a könyvnek, az a „kiszakadás” részletezése, amikor az újabb Teva megjelenik, azaz mondhatni megszületik. Érthető módon más logikus eszközzel ezt az eseményt nagyon nem is lehetett volna megvalósítani, hogy realisztikusnak érződjön, de a gyengébb idegzetűeket ez kicsit megrázhatja. Nincsenek pillanatról pillanatra részletezve a leírások, viszont ami igen, az tényleg morbid. Bár nem ilyesmire számítottam, hanem enyhébb sztorira, horrorban és krimiben minden további nélkül iszom a véres szavakat, úgyhogy a várakozásaim is befolyásolták ezt az érzést. Mindezt erősíti még a folyamatosan jelen lévő kétkedés is, ami nem csak az olvasóban, de a lányban is felmerül: hogy milyen mértékben képzelődik, és mennyi a valóság az átéltekből.
Olyan tiniknek ajánlom a könyvet, akik vágynak az izgalomra, kíváncsi természetűek, és néha szükségük van emlékeztetőre, hogy nincsen velük semmi baj, akkor sem, ha totális káosz és őrület uralkodik a fejükben.
Értékelés: 5/4,5
További bejegyzések, értékelések:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése